10. fejezet

Sziasztok!

itt is lenne a következő rész, remélem tetszik.

Köszönöm az 5(!!) feliratkozót, és az 1550 oldalmegjelenítést. Nagyon hálás vagyok.

Valamint, ha esetleg átlépjük a 2000 oldalmegjelenítést a történet vége előtt, esetleg az alternatív befejezés előtt, tervezek nektek egy meglepit, Ruta történeténél is nagyon tetszett nektek :)

Pipáljatok,komizzatok, iratkozzatok fel...:)

Jó olvasást

Lara

 

Felegyenesedem, izzadságban úszva kelek ki az ágyamból.

Furcsa.

Még sosem álmodtam ennyire rosszat, amiután így kellett felébrednem. Letusolok, majd felöltözök, és kimegyek enni. A változatoosság kedvéért, ma rántottát lapátolok magamba, és vizet iszom. Ezt a mai napont jobban vártam, mint akármit, ugyanis ma elkezdünk készülni az interjúkra, és holnap este végre szép ruhába öltözve találkozunk Caesar Flickermannal, akinek interjút adunk. Közülünk sokan ma este mondhatja el utoljára a véleményét Egészen pontosan huszonhárman. De én, még tartozok majd Caesarnak egy interjúval, még pedig a győztesek adnak. 

Alig várom, hogy végre meglássam milyen csodálatos ruhakölteménnyel állhatok a színpadra.

Reggeli után Amirával dolgozunk egy kicsit a tartásomon, de nem kell sokat gürcölni vele, egész elfogadható, ráadásul magassarkúba is tudok járni, otthon gyakran kellett mennem benne. Olyanokat mond el, hogy hogy illik ülni egy hölgynek - amit tudtam -, hogy illik menni - amit szintén tudtam. Pár perc után átmegyek Cashmerehez.

- Na, drágám, kétféle verzió van, bár én az első mellett döntenék - rámpillant. - Határozottan az első mellett. Az első, a csodálatos, bombázó, elérhetetlen szépség. Szőke loboncoddal nagyon szexi vagy, a férfiak a nyálukat fogják csorgatni a lépteid nyomán.

Elmosolyodom. Én is így gondolom.

- Teljes mértékben egyet értek, jó lesz nekem ez a szerep. Mivel kezdjük?
- Először is kidolgozzuk a karakteredet- mondja. - Aztán, megnézzük hogyan működik ez gyakorlatban.
Ismét bólintok.
- Vonzónak kell lenned, de nem csak kűlsőleg, hanem a belsődet is ilyenre kell formáznunk - magyarázza. - A lehető legkedvesebb válaszokat kell megadnod, a lehető leggyorsabban, és legőszintébben. Menni fog?
- Persze.
- Tetszik a magabiztosságod, mindenképpen ezt is adjuk hozzá a karaktredhez. Pár hajcsavarás, édes kuncogás, de nem vihoghatsz. Attól kímélj meg minket, kérlek.
- Rendben, menni fog. Kezdjük is a gyakorlatot.
Cashmere felnevet, és kártyákat vesz elő. Bemutatkozik, mint Caesar, majd kérdésekkel kezd bombázni.
- Üdvözlet drága Glimmer, hogy vagy? - kérdi.
- Remekül, Caesar. Hát te? - kérdezem, és átradobom a hajamat a vállam felett.
-Pompásan, pompásan. - kis szünetet tart, és lapoz a kártyák között. - Mit gondolsz az versenytársaidról?
- Nem mondanám őket társnak. Sem ellenfélnek. Nyerni jöttem, és nyerni is fogok.
- Ó, nagyon biztos vagy abban, hogy jövőre bajnok leszel.
- Hát persze, különben miért jelentkeztem volna önként?

- Tetszik a magabiztosságod - nevet fel, majd vissza tér igazi önmagához. - Csak ne hogy ez legyen a veszted.

- De hát azt mondtad legyek magabiztos! - csattanok fel. 

- Igen. De nem lehetsz öntelt. És ez az volt - mondja. Megforgatom a szememet. 

- Akkor jobb lesz újra kezdenünk - mondom, mire bólint. Újabb kérdésekkel bombáz. Újabb válaszokat adok rájuk. Két órán keresztül szenvedek még, kiderül ugyanis, hogy nem egyszerű szexinek, és dögösnek maradni, miközben egy kicsit - nem túlságosan - magabiztosságot is sugároznia kell az embernek. Minden egyes haj csavarásra, vállon átlendítésre, és minden reakciót többször átveszünk. Például, ha a családomról kérdez, ne látszódjon könny a szememben, esetleg csak egy csepp, hisz' kilencven százalék, hogy úgy is látni fogom őket. De ott az a maradék tíz, szóval egy kicsit meg könnyezhetem őket. Viszont, ha az otthon hagyott szerelmemről kérdeznek, akkor jöhetnek bőven azok a könnyek. Hiszen hiányzik. 

- A bökkenő az, hogy nincs otthon hagyott szerelmem - akadékoskodok. - Sőt, még szerelmes sem voltam soha. 

- De ezt ők nem tudják - csap az asztalra Cashmere. - És jobban tennéd, ha nem hangoztatnád!

Megforgatom a szememet. Még otthon hagyott kutyám, halam, macskám, gilisztám sincs, nem, hogy szerelmem. 

De Cashmere egy komplett háttérsztorit talál ki nekünk, mint ha tényleg létezne. 

Két évvel ezelőtt, egy boltban találkoztunk először, amikor mindketten kenyeret vettünk. Én barna kenyeret, ő fehéret. Végig őt néztem, de nem mertem megszólítani. Amikor kimentem az üzletből, ügyetlenül belebotlottam, és mindketten leejtettük a kenyeret. Bemutatkoztunk egymásnak, sűrű elnézések közepette. Felkaptuk a kenyeret, és hazamentünk. Otthon aztán mindketten észrevettük, hogy összecseréltük őket. Dane - Cashmere ezt a nevet adta neki - az egész városrészt átkutatta miattam. Minden házba bekopogott, remèlve, hogy én ott lakom, vagy esetleg ismernek. Két nap keresés után végre rámtalált, sajna addigra a kenyerek tönkrementek - mivel, hogy logikátlan módon, egyikünk családja sem ette meg. 

 - Ki keresi fel a fél várost egy kenyér miatt? - kérdezem. Ez egyenlő a lehetetlennel, és különben is... Ez hülyeség. Megforgatja a szemét, és folytatja a sztorit.

Jót nevettünk, és azóta legjobb barátok lettünk, ami később átalakult szerelemmé, a szerelem meg szeretetté. Persze a szüleink előtt titkoltuk az érzelmeinket. Nem is szerette volna ha önként jelentkezek, bár, ő is biztos a győzelmemben, és úgy búcsúzott el tőlem, hogy a vasútállomáson vár. 

- Az lesz a sztori ciki része, hogy nem fog várni senki a vasútállomáson, a szüleimen kívül - szúrom közbe. Bár, lehet ők se fognak várni. 

- Az már tök mindegy. A szerelem elmúlhat. 

- De akkor is, lehetetlensèg megtanulni ennyi mindent - átfonom a mellkasomon a kezemet. 

- Teljesen mindegy! Csak valami hihetőt, és eladhatót találj ki, amire utána emlékszel is.

- Hát, amit én találok ki, az tuti hihetőbb lesz ennél a kenyérsztorinál...- sóhajtok alig hallhatóan. Eszembe jut valami, és sehogy sem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne kérdezzem. 

- Marvel mivel készül?

- Hát, az ő mentora Gloss...

- Ugyan. Csak meg beszéltétek egymással. 

- Nem. Bármilyen hihetetlen is, de nem. 

Nem firtatom tovább, és inkább gyakorlom a kedves válaszokat. Miután egy óra múlva ezzel végeztünk, Cashmere a tükör elé állít. 

- Látnod kell a reakcióidat. Mondok valamit, te pedig csak az arcmimikáddal reagálhatsz rá. 

Bólintok, mintha már el kezdődött volna a feladat.

- Család - mondja. Fanyar mosoly ül az arcomra, amit aztán átváltoztatok egy igazi mosolyra. Cashmerre nézek, arca nem mutat semmit, szóval inkább visszabámulok smaragdzöld szemembe. 

- Barátok.

Lesütöm a szememet, és a lábamat bámulom. Sosem voltak barátaim. Aztán, rájöttem, hogy egy még is volt. 

Carla a barátom volt, még ha sokáig nem is tekintettem annak. Felemelem a fejemet, szememben fény csillog. 

- Ölés.

Összehúzom a szemöldököm, de csak egy lehelletnyit és ördögi fél mosoly ül ajkaimra. 

- Viadal. 

Erre nem tudok mit reagálni. Hogyan mutassam ki, hogy mennyire szeretnék már menni? Inkább csak mosolygok. 

- Jó, elég lesz - ráteszi a kezét a vállamra, majd az asztalhoz megy. Fehér kártyákat emel fel, amire kék filccel szavak vannak írva. - Felolvasok egy kártyát, és te azt az érzelmet viszed az arcodra, amit hallottál. De úgy, hogy minél csábosabb, vonzóbb legyél.

- Jó, mehet - mondom, és megropogtatom az ujjaimat. 

- Öröm. 

Széles mosolyra húzom az ajkaimat, fehér fogaim kivillannak ajkaim alól, még a szememnél is megjelenik az a kicsi ránc. 

- Bánat.

Lehajtom a fejemet, úgy, hogy szemembe lógjon a hajam, majd lazán a fülem mögé tűrök egy rövidebb tincset. Szemeim alatt végig húzom az egyik ujjam, mintha sírtam volna, majd beleharapok az ajkaimba. 

Még hét érzelem után, újra átvesszük az összes kérdést amit Cashmere összeírt. 

- Még valami, ilyen utolsó előtri tanács félének - mondja nyomatékosan. - Tégy úgy, mint ha legfeljebb elviselnéd Marvelt. Ne mondj róla rosszat. Ellenfelek vagytok, de nem lehettek sportszerűtlenek. 

- Oké - sóhajtok megadóan, igaz reflexből tiltakoznék. A Viadalon senki sem nézi majd a sportszerűséget.

Vacsora után az ágyamban fekve nem tudok aludni. Viszonylag korán ettünk, így még látom a naplementét a szobámban. Kimegyek az erkélyre, és azon töprengek, hogy fogom-e még valaha ezt látni az Arénán kívűl. 

- Hát persze, hogy fogod! - szídom meg magamat. 

A kedvenc  színeimet keresem a lenyugvó napban. Miután megtaláltam őket, egy kicsit megnyugtat, de valamiért - magam sem tudom miért - könnyek szöknek a szemembe. 

Mennyire jó lenne ezt egy fiúval nézni. Szeretnék végre szerelmes lenni, és ehhez az kell, hogy megnyerjem a Viadalt. 

Miközben Cashmere a kenyeres sztorit mesélte, teljesen beleéltem magamat, szóval nem lesz nehéz elhitetni, hogy van otthon pasim. 

Senki se tudja, hogy nincs. 

Vagy is de. 

Clove. 

Amikor megkérdeztem tőle, hogy milyen szerelmesnek lenni. Bár, csak nem fog felrohanni a mondandóm közepén azzal, hogy hazudok. Nem tenne ilyet. Remélem.

Lefekszem az ágyamba, és azonnal álommentes öntudatlanságba zuhanok. 

Reggel kivirultan, és élettel tele ébredek. Szinte énekelve repülök ki a konyhába. Mindenki ott ül. A mai nap addig aludhattunk ameddig akartunk, nem kell időre lemennünk az edzésre.

Nyílván én aludtam a legtovább. Leülök Cashmere mellé, Amirával szembe. 

- Jó reggelt - köszönök kivirúlva. 

- Neked is kedveském - affektálja Amira. 

Marvelen kívül, mindenki beszélgetni kezd, lényegtelen dolgokról, mint például, hogy milyen szép időnk van. Még én is beszúrok egy-egy vidám mondatot. Marvel azonban búskomoran belfeledkezik a pirítósába. 

- Na, és te, Marvel? Mit szólsz ehhez a csodálatos időhöz? - kérdezem smúzolva. Megvonja a vállát, és ismét a szájához emeli a vajas pirítóst. 

- Mit fogsz alakítani, zabagépet? - kérdezem nevetve. Mérgesen fújtat egyet, ledobja a maradékot a tányérjára. 

- És te? Az ostoba, eszetlen libát, aki nem tud semmit, de tényleg semmit az életről? Aki nem harcol senkivel? A törékeny kislányt? Akinek a szülei kinyalták a seggét, és semmit se kellett tenni azért, amit megkapott?

- Nem mintha te tettél volna érte valamit is - kiabálok rá. 

- De én nem is kaptam meg mindent; amire csak ránéztem - kiabál vissza.

- Hát én se! Soha, semmit nem kaptam meg! - felállok az asztaltól. - De nem is értem, hogy kanyarodtunk el ide. Semmi közöd ahhoz amit...

- A francot se érdekel, hogy mi van, vagy volt veled. Lehetne, hogy erre a pár napra békén hagyj? - kérdezi üvöltve - Utána felőldm megkűzhetünk, mint Kiválasztott a Kiválasztottal.

- Én nem is...Á, mindegy is - mondom. Félrelököm a széket az utamból, és a szobám felé vigaroznék, de Gloss hangja megálít. 

- Mi a fenét képzeltek magatokról? - kérdezi suttogva. Arcát a tenyerére hajtja. - Glimmer gyere vissza. Ezt most meg fogjuk beszélni. 

- Nincs mit megbeszélni rajta. Utáljuk egymást - mondom, és dühtől tajtékzó tekintettel, tetőtől végig mérem Marvelt. - És nem kötök vele szövetséget, akárhogy is szeretnétek. Az Arénában nem lesztek ott. Ott csak is én dönthetek majd. Ha meghalok, úgy halljak meg, hogy nem kényszerítenek bele semmibe. - mondom, majd beszaladok a szobámba. Nem érdekel, hogy mindenki utánam kiabál. 

Meg merek esküdni, hogy Gloss leszúrja a lábáról Marvelt - nem ilyen szép szavakkal -, mert hallom. Majd ő is a szobájába rohan, aztán becsapja maga mögött az ajtót.

Amira kiabálva azt mondja, hogy nem tudunk viselkedni, mire a mentorok egyet értenek benne.

Ráfordítom a zárat az ajtómra, de a biztonság kedvéért kitámasztom egy székkel. 

Egyedül akkor veszem el előle, amikor az előkészítő csapatom rontana be hozzám. Kezelésbe veszik a hajamat. Kivasalják, majd természetellenes hullámokat raknak bele. A körmeimet csillámporral vonják be, majd nekiveselkednek az arcomnak. Még műszempillát is ragasztanak nekem. 

Miután készen lettünk, Antonion behozza a ruhámat, majd kiküldi az előkészítő csapatot. Rámhúzza a ruhámat. 

- Tartsd csukva a szemed. - Bólintok. - Mi volt ez a reggelinél? - kérdi, miközben meghúzza a fűzőmet a ruhám hátulján. 

- Honnan tudsz róla? - kérdezem, még mindig csukott szemmel.

- Amira ezzel fogadott - mondja. 

- Utálom. Ennyi az egész.

- Persze - cseng a hangjából, hogy nem hisz nekem, de nem vitatja tovább a dolgot. - Nyisd ki. 

Kinyitottam a szememet. Ismét remek munkát végeztek. Arcom, hajam ragyog, ruhám szikrázik.

- Készen állsz, Sziporka? - kérdezi. Megforgatom a szemem. Ezt meg honnan hallotta?

- Készen - bólintok.