13. fejezet

Sziasztok...
Nos, megjöttem én is, és a rész.
Nem tudok sokat mondani róla, csak, hogy jó hosszú lett.
Jó olvasást.
Pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel :)
Lauren W.
Leugrom a fémlapról, és az íj fele kezdek futni. Útközben felkapok egy kést, amit kinéztem magamnak. Rohanok, ugrálom át a táskákat, és a már eleesett Kiválasztottakak. A késsel megsebesítem, aki az utamba kerül, ezzel is csökkentem a túlélési esélyeiket. Cato és a többiek alaposan belekezdtek már a gyilkolászásba. Nem szabad, hogy lemaradjak velük szemben. Ott a kislány, a Tizenegyedikből, ő könnyű célpont lenne, de most elsősorban az íj a fontos. Csak egy van, és ki tudja ki szeretné megkaparintani, csak, hogy minket bosszantson. Egy srác jön felém, meg nem mondom melyik Körzetből, egy dárdát hajít el, de én kitérek az útjából, majd eldobom a késem. Meglepődök a pontos találaton, a fiú fejébe állt a kés, térdre rogyva hal meg. Átlépem a holttestét, és folytatom az utamat az íjhoz. Katniss nem szerezte meg eddig. Majdnem elesek egy csomagban. Kinyitom, és kiveszem belőle a sarló szerű fegyvert. Egy lány - aki pechére pont felém próbált meg menekülni-, nyakát elvágom vele, majd megsebesítek vele még kettőt gyereket. Már csak pár méter az íjig. Sebesen megteszem, ekkor pedig ledobom magam mellé a sarlót, hátamra igazítom a tegezt, és felajzom az íjat. Célzok, és lövök. Egy fiút sikerül tarkón találnom, aki előrebucskázva leheli ki lelke maradékát. Megpillantom Marvelt, aki épp egy halott lányból húzza ki a lándzsáját. Mindent vér, és hullák borítanak. Körbe nézek, és épp azt látom, ahogy Tizenegyes fiú és Will össze akaszkodtak. Célzok az íjjal, hogy szövetségesem segìtségére siessek, de elkésem, Willt leszúrja a Tizenegyes fiú, aztán rengeteg zsákkal a hátán elrohan a szarutól. Még megpróbálom az utolsópillanatban elengedni a nyilat, de Tizenegyes fiú félreugrik előle.
Csak egy pillanatra hagy ki a figyelmem, amíg a Tizenegyes fiút nézem, ez lett a vesztem. Valaki, aki a hátam mögé osont, tarkón vágott, és érzem, hogy elsötétül előttem a világ.
***
Már csak a Szövetségeseim vannak a bőségszarunál, amikor magamhoz térek, a többi Kiválasztott, aki túl élte vakószínű elrohant. Tarkóm hasogat, émelygő érzés kerít hatalmába. Fekve kell maradnom, mert amint megmozdítom a fejemet, érzem, hogy visszakívánkozik a kaja, amit ettem.
- Cato.. Clove...Marvel - próbálok kiabálni, de nem sikerül.
Testem minden izomzata reflexből megfeszül, amikor egy alak lép mellém. Leül, és felém hajol. Csak ekkor ismerem meg.
- Marvel - hangomban mosoly bujkál, amit nem tudok hová tenni.
- Jól vagy, Peterson? - kérdezi. Igazából, nem tudom mi van. Már megint Peterson, bár most nem hallok gúnyt, a vezetéknevem kiejtése közben, inkább agódás, együttérzés vegyül bele. Próbálok bólintani, de akkor eszembe jut a hányinger, és inkább a beszéd mellett döntök.
- Meg vagyok - felesleges hazudni, és ez tűnik a legjobb megoldásnak. Bólint, és elmosolyodik. - Mennyi ideig nem voltam magamnál?
- Tizenöt perc. Talán fél óra - feleli.
- Ki volt az?
- A Hatos fiú - mondja - De megöltem.
Elmosolyodok.
- Fridericha azóta a kissrácnál van, nem lehet elhozni onnan - magyarázza. - Nem tudom miért van így ki.
Lassan megpróbálok felülni, de újra elkap a hányinger. Alaposan betett nekem az az ütés. Addig ülve maradok, amíg a szédülés, és a hányinger alább nem hagy, majd felállok. Marvel próbál segìteni, én meg próbálom a lehető legkedvesebben visszautasítani, de egyszer kénytelen vagyok megtámaszkodni rajta.
- Kösz, meg vagyok - mondom védekezően. - Majd én beszélek Friderichával.
Odasétálok hozzá, lassan, de érzem, hogy Marvel végig szemmel tartja minden lépésemet. Amikor odaérek a földön görnyedő lányhoz, és az élettelenül fekvő fiúhoz, arra gondolok, hogy Friderichának is meg kell halnia, ha nyerni akarok.
Pofozgatja, még mindig próbálja újraéleszteni, de esélytelen. A fiú már nem él. Fridericha zokogásban tör ki, Will kezèt fogja, mellkasára hajtja fejét. Azt üvölti, hogy hozzunk kötszert, mert még megmenthetjük. Nem tudom mi váltott ki ilyen érzelmeket belőle, hiszen ő csak a Körzettársa.
Aztán, belémhasít a felismerés. Odarohanok hozzá.
- Richa - suttogom, hogy a többiek ne halhassák. - Mi a baj?
Idétlen egy kérdés, de nyelvemet megbénítja a fájdalom, ami a tarkómból sugároz szerte, a koponyámba, a gerincemen, és a hányinger se mellékes. Túl sokat mozogtam, és túl gyorsan.
- Őszintén, mekkora az esélye annak, hogy a szüleim mind két gyereküket elveszítsék? Will meghalt. És én is rövidesen megfogok. Tőlem igazán elpártolt a remény - sírja, miközben még mindig öccse mellkasán nyugtatja a fejét. Meg mernék rá esküdni, hogy a "Kellj már fel"-t suttogja.
A Játékmesterek valószínűleg most számolják a hullákat, hogy megszólalhassanak az ágyúk, aztán végre megtisztíthassák a szaru környékét a rothadó tetemektől.
- Gyere, el kell mennünk innen, hogy el tudják vinni a... a holttesteket.
Szúrós szemmel mered rám, majd puszit nyom Will homlokára.
- Legyél jó, öcskös.
Még utoljára rá néz, majd csatlakozunk a többiekhez akik a tónál várnak minket. Igyekszem figyelmen kívül hagyni a nyakamban folyamatosan pulzáló fájdalmat. Meglepetésemre, egyel több szempár szegeződik
- Mi volt ez? - kérdezi Cato röhögve.
- Hát ez meg? - felelek kérdéssel a kérdésére, -hogy mentsem Richát - miközben testemmel Peeta Mellark felé fordulok.
- A Hősszerelmes? - kérdezi, mire megerősítően bólintok. - Cloveval kaptuk el, miközben próbált menekülni. Így a lány nyomára vezethet.  - mondja. Ösztönösen Marvelre nézek, fogalmam sincs miért, ő viszont kerüli a pillantásomat. Nem érzem kínosnak a jelenlétét, de úgy néz ki ő igen. Talán, mert nekem semmit se jelent, míg neki igenis sokat.
Eldördül az első ágyú, de én elfelejtem számolni őket. Basszus.
- Mennyi? - kérdezem.
- Tizenegy- válaszolja Clove. Megtörli a pólója aljában a kését, nem törődve azzal, hogy véres lesz.
- Nem akart elfutni a Hősszerelmes? - suttogom, miután Cato mellé léptem. Clove felnevet, nyílván hallotta.
- Hogyne akart volna - feleli Cato. - De felajánlottuk neki, hogy ha segít nekünk, a lánynak gyors, és fájdalommentes halála lesz.
- A neve Katniss - üvölti be Peeta Mellark a beszélgetés közepébe - nem lány.
Mindenki figyelmen kívül hagyja.
- Ha meg nem, akkor nélküle is megtaláljuk, és kínok közt vergődve fog meghalni - csillan ördögi fény Clove szemébe, miközben még mindig a kését nézi.
- Jó üzlet volt - mondom, és széles mosolyra húzom a számát. Egy légpárnás hasítja a levegőt, leengedi kampóját, és egyesével felhúzza a hullákat. Őket valószínű, hogy hazaküldik, aztán eltemethetik őket. De sosem tudtam pontosan, hogy hogyan van ez. Tìz percig szedegetik őket, aztán a Kapitóliumi felségjelzéssel ellátott gép tovaszáll.
- Na, menjünk a Bőségszaruhoz - adja ki az utasítást Cato. - Marvel, Glimmer, vigyázzatok a Hősszerelmesre.
Kelletlenül bólintunk, de aztán hátramegyünk Peeta Mellarkhoz, és két oldalról közrefogjuk, mire az beszélni kezd. Marvel egy kicsit lassabra veszi lépteit, látva, hogy még mindig nem vagyok túl fényesen.
- Miért csináljátok ezt?
Próbáljuk figyelmen kívűl hagyni a szaruhoz vezető úton, de akkor sem akarja abbahagyni a dumát.
- Miért akartok öldökölni? Ha nem tennétek - elhallgat egy rövid időre -akkor talán mind túlèlnénk.
- Maradj már csendbe! - dörren rá Marvel, és taszít rajta egyet a vállánál fogva. Mindenki felvesz egy-egy táskát, és megnézzük mik találhatóak benne.
- Az enyèmben van szárított hús, kenyér, meg egy kis fertőtlenítő - szól bágyadt hangon Fridericha.
- Három csomag kötszer, két palack víznek, és kötél - sorolom az egyik táska tartalmát, ami a kezem ügyébe akadt. Miután arra jutottunk, hogy felesleges az összes táskát átkutatni - amúgy sincs rá időnk -, helyette azon kéne agyalni, hogy mivel védjük meg a cuccainkat.
- Mindenképpen el kell rejtenünk valamennyit - mondom. - Ha esetleg a legtöbb megsemmisülne, ne kelljen nélkülöznünk.
- Ugyan, miért semmisülne meg? Elnyelné a föld? - csattan fel Clove.
- Nem egyszer volt, hogy a Játékmesterek elpusztították a készleteket, hogy vigyenek egy kis színt a Viadalba.
Cato és Clove egyszerre kezd velem veszekedni, Marvel pedig csak néz.
- A szöszinek igaza van -szólal meg Peeta. Elönti az agyamat a méreg, még akkor is, ha az én pártomat fogja. Felkapok egy földön heverő kést, és a nyakának szegezem.
- Kit neveztél te szöszinek?
- Bocs, elfelejtettem a nevedet - emeli karját védekezően maga elé.
- Glimmer - emlékeztetem száraz hangon, még mindig a torkának szegezve a kést.
- Mit akartál mondani Hősszerelmes? - veszi át a szót Cato.
- Elég nehéz úgy beszélni, hogy mindjárt a nyakamba áll ez az izé. Szóval engedelmeddel - eltolja maga elől a kést, és egy mosolyt küld felém. - Szóval, a lány... Glimmer - pontosít - igazat beszél, mindenképpen lennie kell vésztartaléknak, a biztonság kedvéért.
Cato felsóhajt.
- Legyen.
Úgy döntünk, hogy minden fajta élelemből teszünk félre, a Bőségszaru belsejébe. Több fajta kötszert, gézt és fáslit is, valamint a talált gyógyszereket - talán fájdalomcsillapítót -, egy bőrönd szerű táskába rakunk, amit szintén elrejtünk. Fa levelekkel, és ágakkal takarjuk el.
A többi kajának, és táskának - amikbe még nem volt időnk belenézni - próbálunk jó tárolási lehetőséget biztosítani.
- Jó lenne rendszerezni őket - mondja Fridericha.
- Ezt hogy érted? - kérdezek vissza.
- Az egyforma élelmet, egy táskába tesszük. Egybe a gyógyításra szükséges dolgokat. Egybe a palackokat, amiket vízzel lehet megtölteni. És így tovább.
- Nem rossz ötlet, de nincs rá időnk - mondja Marvel. Leülünk, én pedig a szarunak vetem a fejemet, Marvelre pillantok. Most, hogy nincs mire figyelnem, újra sajogni kezd a tarkómon lévő csigolya, de szerencsére fejemben a lüktetés, és az émelygés már elmúlt. Mély levegőket veszek, ès a nyilaimat vizsgálom. Ez nem lesz elég.
- Körbe nézek, hátha vannak még nyilak, meg összeszedem, amiket eddig ellőttem - mondom, majd felállok, és elindulok. Lassan, nehogy a hirtelen mozdulatoktól újra felforduljon a gyomrom. Egy hangtalan alak kezd el követni. Ösztönösen Marvelre tippelnék, így amikor meglátom Friderichát, elkerekedik a szám a meglepetéstől.
- Richa...
- Segítek, és amúgy is veled akartam jönni, nehogy rosszul legyél miközben sétálsz - mondja, és egy kilőtt nyílhoz veszem az irányt.
- Nem lesz bajom - mondom, és lehajolok a nyílvesszőért, aztán a hátamon lévő tegezbe helyezem. Az ezüstözött fegyvert a többieknél  hagytam.
- Figyelj, Glimmer - mondja, mire ránézek. - Köszönöm, hogy kisegítettél Willnél. Nagyon sokat jelentett nekem, és amikor ő...
- De ezt hogyan? Úgy értem, hogyan lehetett, hogy hagytad őt önként jelentkezni, ha egyszer te is azt tetted. Tudtad, hogy az egyikőtöknek meg kell halnia, hogy a másik nyerhessen. Vagy azt hitte képes lesz arra, mint Finnick?
Finnick Odair, a legfiatalabb nyertes, aki valaha nyert. Tizennégy évesen lett bajnok, és azt hiszem, neki vették meg a Viadal történetének legdrágább ajándékát, egy szigonyt, amivel aztán halálra gyilkolászta az ellenfeleit.
Elhaladunk egy mesterséges dombocska mellett, ami mögött egy tegezt vélek felfedezni, nagyon megörülök, azonban örömöm hamar alábbhagy. Nem tegez volt, tele íjjal, csak egy henger alakú hátizsák.
- Őt kihúzták - mondja szomorúan, szemébe könnycseppek tükröződnek. - Úgy döntött a polgármester, hogy idén jelentkezek, hogy a Negyedik Körzet nyerhessen, én voltam a legidősebb, és a legjobb harcos a lányok között. Úgy volt, hogy a fiúk közül egy jó harcos jelentkezik, de az utolsó pillanatban meggondolta magát az az álszent féreg - halovány vonallá préselte ajkait.- Így kénytelenek voltunk ketten, mint testvérpár eljönni a Viadalra.
- Ez szörnyű - sóhajtok. És az is volt. Ha belegondolok, hogy az öcsémmel együtt kellett volna jönnöm! Akármennyire nem szeretem, akkor is az öcsém.
Körbe jártuk a szaru környékét, de nem találtunk több nyilat. Akkor ennyivel kell beérnem. Vissza megyünk a többiekhez. A fiúk épp odabilincselik valamihez Peetát. Honnan szedtek bilincset? Valószínűleg az egyik dobozkában volt.
- Víz kéne. Nagyon szomjas vagyok - mondja Clove, és már is a fémkulacsokhoz indul, hogy felszedje.
- Nem mehetsz egyedül - szólal meg védelmezően Cato.
- Elkísérem - mondom, és a két bőrtömlőért megyek, amit az egyik táskában láttam.
- Én is - mondja Fridericha, és ő is vesz mindegyik kezébe egy - egy kulacsot. A tóhoz sietünk, nem beszélünk amíg odaérünk. Amikor odaértünk, elégedetten nyugtázom, hogy a fájdalom teljesen elmúlt. Úgy döntünk, ők ketten töltik a kulacsokat, meg a tömlőket.
Én pedig őrködöm. Messzebre elmegy egy nyíl, mint egy kés. Három kulacsot töltöttek tele vìzzel, amikor hangos puffanást hallunk.
- Mi volt ez? - kérdezi Richa, és a mellette heverő kardért nyúl.
- Nem tudom - Clove kihúz egy tőrt az övéből, és egy kisebb késért nyúl, hogy mindkét keze fel legyen fegyverkezve. Felajjzom az íjjat, és a hang irányába megyünk. Én megyek előre a környéket pásztázva, Fridericha jön utánam, hogy fedezzen, Clove pedig a hátunk mögött lévő utat nézi, nehogy hátulról támadjanak. Egy dárda hasítja a levegőt, köztem, és a támadó között, épp, hogy csak eldobta.
- Balra!  - kiáltom, és balra ugrok; kitérve a lándzsa útjából  aztán egy forgás után elengedem a nyilat, ami a Hármas fiú lábát találja el. Valaki felkiált mögöttem, ez vegyül a Hármas fiú üvöltésével. Hátra nézek, Fridericha karját oldalt felsértette a lándzsa, amit a fiú dobott el. Clove a fiúhoz szalad, és kést fog a torkához.
- Állj fel! - üvölti neki, én közben Fridericha karjával törődöm. Jobb kötszer hìjján, azt mondom neki, hogy szorítsa rá a kabátja ujját, amíg vissza érünk. Clove löködni kezdi a fiút, mi meg mögötte ballagunk Richával, egészen a többiekig, magukra hagyva a vizes kulacsokat.