14. fejezet+ a meglepi

Sziasztok :)
Megérkezett az új rész, és igen, a meglepit is látjátok, ha már itt vagytok.
Új a dizi :)
Ezért, és a fejlécért, valamint a blogger gyorstalpalóért köszönet a Blue Designek, azon belül is Elinor Artnak, a "Cseréim" menüpontban megtaláljátok a blogját.
Cserét chatban( mert már az is került ki) vagy komiban bármikor kérhettek.
Véleményeket szeretnék róla hallani :)
A fejezetről annyit....hogy igazából nem tudok mit hozzáfűzni.
Jó olvasást
Lauren W.

Lefektetem Richát a szaru tövébe, és elszaladok kötszerért, és fertőtlenítőért. Miután alaposan lefertőtlenítem, rácsavarom a gézt, és leragasztom. Közben hallgatom a tanácskozást, ami mellettem folyik.
- Egy okot mondj, hogy ne öljelek meg - löki teljes erővel a fiút a szaru oldalának, ami zajos zörgő hangot ad ki ennek következménye képpen. A fiú össze vissza kezd magyarázni, de nem tud megszólalni, vagy a lábába nyilaló fájdalomtól, vagy mert Cato olyan közel szorítja a nyakához a kés pengéjét, hogy ha kinyitja a száját beleváj a bőrébe.
- Hé! Várj. Legalább had szólaljon meg! - kiabál rá Catora Peeta. Cato  ellöki magát a szarutól, amihez eddig az egyik kezével támaszkodott, és Peeta felé ugrik.
- Te ebbe ne szólj bele!
A Hármas fiú kihasználva a lehetőséget, arrébb lép, de meg se próbált menekülni: tudta, hogy akkor is elkapnánk, ha nem lenne majdnem teljesen béna az egyik lába, amibe a nyilvessző még mindig bent van. Megpróbálja kihúzni, felüvölt fájdalmában, és lecsúszik a földre.
- Tényleg meg hallgathatnánk - mondja Richa, akinek eltorzul a karja a fájdalomtól, ami a kezébe nyilal.
- De hát majdnem megölt! - csattanunk fel csaknem kórusban Cloveval.
- Tisztába vagyok vele - mondja Fridericha. - De egy esélyt megérdemel.
Ezek egy hullajelölt szavai.
Cato arca dühtől tajtékzik, verejtékcseppek csillognak a homlokán. Azt hiszem egy pillanatig, hogy ráveti magát Friderichára, és addig püföli, amíg ki nem leheli lelke maradékát. Ehelyett mély levegőt vesz, és kezébe temeti arcát.
- Ha mondasz legalább egy  olyan ötletet, amiben hasznodat vesszük - fordul ismét a fiú felé - akkor életben hagyunk. Egyenlőre.
A fiú szemeiben átfut a megkönnyebbülés, de aztán ismét a fájdalom uralkodik el rajta, amikor Cato megmozdítja, talán beljebb tolja a nyilat a lábában. Felkiált, és miután Cato elengedi a fegyvert, zilálva szedi a levegőt, és miután teljesen megnyugodott, kinyitja a száját, de egy pillanatig elgondolkodik.
- A taposó aknák - mély levegőt vesz. Hangja meggyötört, minden fájdalma belevegyült ebbe a két szóba. - Ha kiássátok őket, újra tudom aktiválni mindet - úgy kapkodja a levegőt, mintha már a halála szélén állna. Megpillantom a hatalmas vértócsát a lába alatt, mire ösztönösen elkap a hányinger.
- El kell látni a lábát, vagy elvérzik - mondja Marvel. Nyílván ő is észrevette amit én.
- Hát, csináljátok - biccent felém és Clove felé.
- Mi addig keresünk valami ásószerűt - mondja Marvel.
- És ki vigyáz a Hősszerelmesre? - kérdezi meglepődve Clove, akinek úgy néz ki az arca, mint aki mindjárt ki dobja a taccsot.
- Miattam igazán nem kell aggódni - vágja rá Peeta Mellark rögtön, és a bilincsre mutat, amivel kikötözték. - Nem úgy néz ki, hogy megyek valahova. Különben is, nekem is érdekem, hogy itt maradjak.
Elismerően bólintok, a fiúk felé pillantok, de ekkor már itt sincsenek.
- Clove, ha nem bírod, menj, figyelj Richára vagy Peetára - mondom, miközben felveszek két gézt, meg fáslit, aztán odamegyek a fiúhoz.
- Oké - mondja. Nem sértődök meg, hogy nem köszöni meg a felajánlást, ez itt nem az udvariasság helye. Aki udvarias, az bűntudatot érez, és az az érzés itt egyenlő a halállal. Rezzenéstelen arccal telepedek le mellé, és húzom ki a nyílvesszőt, míg az övé meg-meg vonaglik a fájdalomtól, néha felszisszen, de utána összerendezi vonásait. Vér buggyan elő a sebből, nagyobbá téve a tócsát, ami a lába alatt gyülekezik. Lefertőtlenítem, próbálom tamponálni valamivel, de nem igazán sikeresen.
- A francba - suttogom magam elé. A fiúnak elsápad az arca, mire lefektetem, és magasba emelem a lábát, és elszorítom egy adott ponton. - Richa, Clove, valaki. Segítség kéne.
Richa jön oda, ennyiből látszik, hogy Clove tényleg nem bírja a vért. De Firdericha sincs túl jó bőrben. Elmagyarázom neki, mit kell tennie, én pedig nyomókötést helyezek a sebre.
A Körzetünkben, sok mindent tanítanak a Kiképzésen, csak ezt olyan elenyésző mennyiségben, hogy megemlíteni se érdemes. Ilyen a gyógyítás. Az alap, mint például a nyomókötés, és, hogy mennyi idő kell, hogy hasson a jód.

De egy egyszerű pulóverrel is fel tudom kötni a karomat, ha esetleg kificamodott a vállam.
Innen jön az, hogy gondolkodás nélkül tudok segíteni. Vagyis, nem gondolkodás nélkül, mert rengeteget tépelődtem belül, hogy megéri-e segíteni ennek a Kiválasztottnak, de úgy döntöttem, hogy fogok, már csak a taposóaknák miatt is.
Szóval, ezért tudok neki segíteni. Miután alaposan bekötöm, és három fáslit átvérzik, újabbakat és újabbakat teszek rá. A fiúnak kezd visszatérni a színe, a vérzés is folyamatosan enyhül. Egy táskára teszem a lábát, majd elmegyek a patakhoz, lemosni a vért a kezemről.
Undorodva dörzsölöm le magamról a ragacsos trutyit, ami átszínezve a vizet pillanatok alatt lejön a kezemről. Olyan, mintha vörös köddé válik a kristálytiszta vízben. Eszembe jutnak a kulacsok, amiket itt hagytunk. Odamegyek értük, és visszaviszem a Bőségszaruhoz. Ledobom a megtöltött palackokat Cato lába elé.
- Találtatok ásót?
Bólint, és jobbra mutat, ahol Marvel már két aknát kiásott.
- Nem kéne neki segítened neki esetleg? - kérdezem felháborosva. Cato sanyarúan felnevet.
- De. Mindjárt fogok is, csak eloldom a Hősszerelmest.
- Eloldod? - kérdezem nevetve.
- Nem tetszik, Sziporka? - kacsint rám. Összeráncolom a szemöldököm.
- Honnan a csudából...- nem fejezem be a mondatot, mert megpillantom Marvelt, aki minket méreget. Pillantásában féltékenységet érzek, és gyűlöletet Cato iránt. Úgy tesz, mintha nem figyelt volna minket, minden figyelmét az ásásnak szenteli. Clovehoz és Richához megyek, akik a Hármas fiú mellet ücsörögnek.
- Visszahoztad a kulacsokat? - kérdezi Clove. Bólintok.
- Csak fertőtleníteni kell a jóddal. Erről jut eszembe, szerezzetek jódot, én hozom a palackokat.
Ígéretemhez híven, a kulacsokhoz megyek, Clove pedig jódot keres egy táskába. A nap a horizonton jár, idő kérdése, és mindjárt besötétedik. Clove jön egy üvegcse jóddal a kezében. Minden kulacsba csepegtetünk, majd várunk fél órát. Mire teljesen végezünk, és mindet visszavisszük a szaruhoz, a srácok - beleértve a Hősszerelmest is - szinte az összes aknát kiásták. Odarohannak, és elvesznek egy-egy palack vizet.
Keresek magamnak egy táskát, amibe beleteszem a saját vizes kulacsomat, valamint találok egy övet, amibe egy kést tűzök.
Csak most veszem észre, hogy hajam teljesen szétjött, szóval kibontom, és újra fonom.
Az ég csak nem teljesen beszürkült ez idő közben, a nap eltűnt az égről, már csak néhány sugár látszódik a fák mögül. Megogazítom a hátamon a tegezt, és felveszem az íjat, amit a Hármas fiú mellett hagytam. Lehet, hogy felelőtlenség volt tőlem, de kétlem, hogy nyíl nélkül boldogulna.
Cato ad Marvelnek egy fáklyát, majd meggyújta, és a sajátját is. Szögletes arcát megvilágítja a fény, szemében ádáz fény csillan.
- Indulhatunk vadászni - mondja, s ördögien elmosolyodik.
Peetának nem adunk fegyvert, bár biztosak vagyunk benne valamennyien, hogy nem fog hátba támadni bennünket, különben vele is végzük, de azért jobb a biztonság. Az erdőt járjuk, egészen addig, amíg meg nem szólal a himnusz.
Itt aztán próbálok figyelni, bár nehezemre esik, főleg megjegyeznem az elesett Kiválasztottakat.
Miután eltűnt a Kapitólium címere, újra menetelni kezdünk.
Legalább öt órán keresztül vonulunk, két fáklya fényében, amíg valami változás áll be.
- Tűz - suttogom magam elé, ahogy meglátom a lángnyelveket áttörni a fák sötétje között tőlem jobbra. - Tűz - kiáltom erőteljesebben, hogy a többiek is hallják. - Valaki tüzet gyújtott.
Rohanni kezdek, fákat kerülgetve, egyszer orra is bukom egy aljas módon előkerülő gyökérben. A fáklyák fénye elhalad mellettem, rohannak a tűzet gyújtó Kiválasztotthoz. Egyetlen egy ember áll meg mellettem, hogy felsegítsen, ez pedig Peeta. Kezet nyújt nekem, de visszautasítom.
- Megoldom - motyogom az orrom alatt, feltápaszkodok, leporolom magam és futok tovább. Nem tudom, hogy Peeta követ-e, vagy kihasználja a lehetőséget és lelép, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogja megtenni. Lassítok, ahogy kiérek a fák közül, ahol egy vörös lány alszik egy tábortűz mellett. 
- Hát nem édes? - Clove hangjából süt a szarkazmus.

Erre a kijelentésre mindannyian felnevetünk, mire a lány felébred.
- Szia, Csipkerózsika - mosolyog rá Marvel. A lány tekintetében rémület csillan meg, érzem, hogy mindjárt felsikolt.
- Ki csinálja - kérdezi Fridericha.
- Önkènt jelenkezem - emelem magasba a kezemet. Pont úgy ejtettem ki ezt a két szót, mint akkor, az Aratáson. Felemelem az íjamat, és egy nyílért nyúlok. A lány lecsukja a szemét, kapkodva szedi a levegőt.
- Ne - mondja Cato, és mielőtt elengedném a nyilat, ráteszi a kezét. Egy kést nyújt felém. - Ezzel egyszerűbb lesz.
Félmosolyra húzom a számat, és elveszem a fegyvert. Közeledek a lányhoz, mire ő kúszni kezd, de egy fának ütközik.
- Kérlek ne - suttogja. - Ne, nem akarok meghalni - sipítja.
- Kár...- mondom. - Pedig meg fogsz.
Felsikolt, én pedig az oldalába vágom a kést, a lány pedig összegörnyedve oldalra fordul. Kihúzom belőle a tőrt, és visszaadom Catonak.
Harsányan felnevetünk, egyedül a Hősszerelmes hallgat.
- Tizenkettő meg van, már csak tizenegy van! - kiált Marvel, és megpaskolja a lapockám közötti helyet. - Szép volt, Peterson.
Grimaszolok.
- Nézzétek át a holmijait - mondja Fridericha, aki még mindig meg van lőve a vállával.
Megvizsgáljuk, hátha találunk valami használhatót, de semmi értelme.
- Szerinted gyújtott volna tüzet, ha lett volna akármilye is, amivel túléli az éjszakát? - jegyzem meg szúrósan.
- Ó, egy zseblámpa - suttogja Clove, azzal felkapcsolja a kis eszközt.
- Tűnjünk el innen gyorsan, hogy el tudják vinni a hullát, mielőtt bűzleni kezd - javasolja Cato. Balra indulunk, de egy pillanat múlva megtorpanunk. Jobban mondva Cato.
- Mostanra már hallanunk kellett volna az ágyút, nem? - kérdi, és a füléhez illeszti szabad kezét.
- Igen, szerintem is. Simán bejöhetnének érte. - Clove vadul helyesel.
- Kivéve, ha még sem halt meg - folytatja az okfejtést Marvel.
- Meghalt. Saját kezűleg szúrtam le - tiltakotom karbafont kézzel.
- Akkor miért nem hallottuk az ágyúdörgést? - kérdezi megvetve Cato. Ösztönösen érveket hoznék fel, mint, hogy túl közel vagyunk, de Richa közbe vág.
- Valakinek vissza kéne mennie. A biztonság kedvéért.
- Igen, kár lenne, ha még egyszer le kéne vadászni - ért egyet Marvel.
- Mondom hogy halott - kiáltok rájuk, és dobbantok a lábammal.
Peeta mérgesen közbe kiabál.
- Csak az időnket fecséreljük! Visszamegyek, végzek vele, aztán mehetünk tovább.
Ha így akar bizonyítani, akkor jól csinálja.
- Rajta, te hősszerelmes. Tiéd a pálya -ad a kezébe egy kést Cato.
Amint Peeta kiér a hallótávolságon kívűlre, Clove rögtön előhozakodik a témával.
- Miért nem öljük meg őt is? Akkor legalább letudhatnánk.
- Jöjjön csak velünk. Mi baj lehet belőle? - kérdi Marvel. - Különben is, elég jól bánik a késsel - jegyzi meg, mint egy mellékesen.
- Ha velünk tart, könnyebben megtalálhatjuk a lányt - fordul teljesn testével Clove felé Fridericha.
- Miért? Szerinted bevette ezt a nyálas szerelmes dumát? - köpi a szavakat Clove.
- Lehet. Elég naivnak tűnt - állapítom meg, és beugrik az interjú. - Akárhányszor eszembe jut, ahogy ott pörög-forog a csini ruhácskájában, okádnom kell.
Még öklendezek is egyet a hatás kedvéért.
- Bárcsak ki tudnánk deríteni mire kapott tizenegy pontot. - Richa nagyot sóhajt. De hiszen ezt mi tudjuk Marvellel. Azonban még sem érzek késztetést, hogy elmondjam, és úgy látszik ő sem.
- A hősszerelmes biztos tudja - szólal meg Cato, de gyorsan el is hallgat.  - Na, halott volt? - kérdezi az érkező Peetától.
- Nem - néz rám, mire erősen kűzdök magammal, hogy ne eresszek nyilat a szívébe. - De most már az.
Eldördül az ágyú.
- Nos, akkor indulhatunk? - kérdezi Peeta Mellark.