16. fejezet

Sziasztok!

Úgy néz ki még egy fejezettel el toltam az eredeti történet befejezését. Nem tudom örültök-e, de én nagyon.

Érdemes belenézni a "Fülszöveg" menüpontba (ez volt korábban a Tartalom), ugyanis kikerült az Alternatív befejezés hivatalos (jejj, de jó ezt leírni) tartalma/fülszövege. Véleményt szeretnék hallani erről is, és a fejezetről is.

Ismét jönnek a köszöngetések.. Mint már megszokhattátok.

Túl léptük a 3300 olalmegjelenítést (Te jó ég :) )

És immáron 8 (bizony, majdnem tíz) feliratkozóval bővültünk. Nagyon hálás vagyok Nektek!

Visszamenőleg, csak három-négy bejegyzésre mentem vissza, de egy gyors számolás után rájöttem, hogy nem tétlenkedtetek pipálás terén :) Az előző részhez 2-őt kaptam, az az előttihez 3-at (!!) az előtt kettőt, és eddig mentem vissza. Ezt is szeretném megköszönni.

Egy kicsit eltérek a fejezettől ( bocsánat a sok rizsa miatt).

Hétfőn megyek gólyatáborba-mint már a csoportba említettem, csütörtökön jövök haza. Addig igyekszem megírni a 17. fejezet, de nem ígérek semmi, tudjátok pakolni kell, stb. Ha összejön mindenképp jelzem a csoportba (Aki nincs benne, az oldalsávban a gigantikus mérteű szöveg legalján megtalálja), és időzítettbe teszem. Ha nm küldi el, előre is hatalmas bocsánat nektek.

Addig is jó olvasást.

Ha tetszik pipáljatok, iratkozzatok fel ha még nem tettétek volna meg, kommenteljetek, írjatok chaten- utóbbikat akkor is csinálhatjátok, ha van valami észrevételetek.

Lauren W.

 

Catohoz és Clovehoz megyek, akik a tűznél ülve, hálózsákba burkolózva beszéletnek semleges tèmákról. Megdörzsölöm a karomat, majd leülök a tűz közelébe, hogy meg tudjam melegíteni fázós ujjaimat.

- Miért nem keltettetek fel? - kèrdezem. - Segítettem volna.

- Nem lényeges, amúgy is hárman csináltuk - magyarázza Cato. - Clovet, és Friderichát is elküldtük aludni. Aztán, besötétedett, Marvel leváltotta az alvásba Clovet.

- Pont most akartunk szólni neked, vagy Friderichának, hogy váltsátok le Catot. Már nagyon fáradtnak néz ki.

- Hát, itt vagyok, szóval menj csak, Cato - mondom.

Cato feláll, és elsétál. Cloveval pár percig némán ülünk, de kezdek fázni, meg amúgy sincs fegyverem.

- Jól lehűlt az idő, nem? - kérdem, mire a lány a ruháim felé biccent.

- Addig tudok egyedül is őrködni. Meg a szaru belsejében van félre téve neked is egy hálózsák. Nagyon hideg lesz, még a tűz mellett is, meglátod.

Engedelmesen felállok, és visszafutok oda, ahol a kabátomat hagytam felveszem őket, és a tegezt tele nyilakkal is a vállamra igazítom, majd a hálózsákhoz sietek. Miután ledőltem Clove mellé, elgondolkodok, hogy miért nem itt dőltek le a többiek. És, hogy hol van Peeta és a Hármas fiú? Meg tudom valaha a Hármas fiú nevét, hogy végre ne kelljen Hármas fiúnak szólítanom?

- Hol vannak? - kèrdezem. Ekkor veszem észre őket a tűztúloldalán, szóval inkább megrázom a fejemet, hogy nem érdekes.

- Miért nem a tűznél feküdtek le aludni? Meg fagyhatnak - mondom.

- Igaz, jó lenne szólni nekik - ásít egyet Clove. - Maradj itt, felkeltem őket.

Azzal elindul hozzájuk. A tüzet bámulom, ahogy a lángnyelvek szenesre nyaldossák a rönköket, a füst pedig össze vissza körözve száll tova az égen. Az erdő tücsök ciripeléstől hangos. Az egyedüllét nyomasztó, igaz, nem teljesen vagyok egyedül, de...

Összébb húzom magamon a zsákot, és felveszem a kapucnimat. Karomat dörzsölgetem, amikor négy álmos ember lépéseit hallom. Habár most keltem fel nem rég, így is ólom súllyúaknak érzem pilláimat. Letelepednek mellém, Richa és Cato egyből visszafekszik, Marvel habozik.

- Clove, aludj nyugodtan. Én nem vagyok fáradt - mondja, és mellém telepszik. Meghagyja a tisztes távolságot, de még így is érzem a testéből áradó hőt, és izzadságot. Lehet rémálma volt. Vagy csupán kimelegedett, mert velem ellentétben, ő nagykabátban, és hálózsákban aludt. Clove két műanyag tárgyat dob Marvelhez, majd felveszi a hálózsákját, és Cato mellé fekszik.

Marvel odanyújtja nekem az egyik fekete tárgyat, én pedig a kezembe fogom. Egy napszemüveg. Felhelyezem a szememre, erre kitárul előttem a világ: ellátok a tisztás egyik széléig, ahol egy bagoly huhog, mellettem egy légy köröz.

- Kösz - mondom. Csendben ülünk, Marvel egy faággal a tüzet piszkálja, mire parázs száll az ég fele.

- Jól áll - töri meg a csendet Marvel.

- Kösz - ismétlem. Hangomba nem vittem bele semmi érzelmet, de valahogy úgy érzem,  mindjárt elbőgöm magam. Könnyek gyűlnek a szemembe, megpróbálom lenyelni őket, de torkomba gombóc növekszik.

Marvel előremered, én pedig őt vizslatom.

- Neked hiányzik? -kérdezem. Értetlenül pislog rám. - Ami régen volt. Mármint...-elhallgatok, és suttogásra fogom a hangom - köztünk.

- Melyik régenre gondolsz? - kérdezi maró gúnnyal a hangjában.

Nem a csókra -akarom hirtelen mondani, de aztán inkább így fejezem ki magam:

- Amikor szivattuk egymást. Gátlások és érzelmek nélkül.

Hosszan elgondolkodik, majd végül megszólal.

- A Viadal mindenkit megváltoztat - mondja szenvtelenül. - Bármennyire is szeretnénk, sosem leszünk már ugyanazok. Vagy meghalunk, vagy pedig hazatérünk, de... De már akkor is más emberként. Felesleges a múlton - csendben marad, mintha csak a jó szót keresné - rágódni.

Sosem hallottam még ilyen bölcs monológot tőle, sőt, ennyi szót, ami nem káromkodás, hanem normális, nyomdafestéket tűrő.

- Szóval nem - állapítom meg. Nem helyesel, de a hallgatást beleegyezésnek veszem.

- Miért, te igen? - kérdezi, mire önkéntelenül bólintok. Jobb volt utálni valakit, akit hamarosan meg kell ölni. De most már nem vagyok biztos az érzéseimben, és az övéiben sem. Nem utálom, de nem is szeretem. Valahogy a kettő között vergődöm. Marvel fancsali képet vág.

- Hát Sziporka, akkor ezen változtazhatunk - nevet. Nem tudom, hogy őszinte kacaj ez, vagy valami hamis, de tetszik, hogy végre nem az a búskomor, aki az utóbbi pár napban volt.

A Viadal mindenkit megváltoztat - zeng a fejemben.

Még be sem kerültünk az Arénába, amikor már megváltoztatott minket. Marvel szerelmes lett, én pedig folyamatosan összetörtem.

- Nem kell, kösz. Igazad volt ezzel a rágódós dologgal.

Megborzongok. Nagyon lehűlt az idő, még így, felöltözve, hálózsákba burkolózva. Marvel rámnéz, és köröz egyet a szemével.

- Miért van az - kezdi, miközben feláll, leveti a kabátját, majd a puló erét - hogy a lányok mindig fáznak?

Elfolytok egy mosolyt, de ajkam széle akaratlanul felfelé görbül. Ide dobja a pulóvert, majd visszaveszi a kabátját, és belemászik a hálózsákjába. Sokáig méregetem a vastag pulcsit. Én miért nem ilyet kaptam?

- Gyerünk - bíztat. - Nem azért másztam ki a jó meleg hálózsákból, hogy nézegesd.

Felkapom, és a kabátom alá veszem, majd vissza rá a kabátot. Ujjai hosszúak, de cseppet sem bánom. Kicsit közelebb huppanok le Marvelhez, mint eddig voltam. Őt is kirázza a hideg.

- De te nem fázol? - kérdezem.

- Úgy látszik? - kérdez vissza. Ajkai lilás árnyalatot vesznek, de még nem egészen változott meg teljesen. Bólintok.

- Ha ez vígasztal, eddig is fáztam.

Hirtelen elfog a vágy. A vágy, hogy segítsek rajta úgy, ahogy ő segített nekem. Szorosan hozzábújok, és ujjaimat az ujjaira kulcsolom, fejemet pedig a vállára hajtom. Némán bámuljuk a csillagokat, hallgatjuk a tücskök halk neszezését, a baglyok huhogását. Egy pillanatra minden elhallgat, megszűnik létezni körülöttünk.

- Mintha már átéltem volna ezt egyszer - suttogja Marvel. Halk hangja ebben a csendben ágyúdörgésként vágja a levegőt.

- Deja vu? - kérdezem, mire bólint. Így, hogy átgonolom, nekem is eljut a tudatomig, hogy miért mondja. Az első este, pont így ültünk, zavartan, és szórakozottan, miközben suttogtunk egymáshoz, de alig mertünk valamit mondani.

Egy szikra lángra kapott köztünk, és futótűzként terjedt, hol nála égett hevesebben, hol nálam, de olyan sosem volt, hogy mindkettőnknél egyszerre, ugyanolyan mennyiségben gyúlt volna lángra az a bizonyos szikra. De ha jól értelmezem ezeket a jeleket, ez a pillanat most jött el. Nem olyan volumenü tűz, mint mondjuk a csók hevében, ezt inkább nevezném parázsnak. Ezt, semmi pénzért sem törtem volna meg. Semmiért az ég világon.

Nem bonyolódunk hosszas, nehéz  témákba, nem halmozzuk egymást csókokkal, nem teszünk semmi olyat, ami egy kívülálló ne türne el. Csak ülünk, fogjuk egymás kezét, és nézzük hol a tüzet, hol a csillagokat.

Ekkor esik le, hogy rémes dolgot művelünk. Vagyis, müvelek. Nem eshetek bele. Nem, nem, nem, nem!

Két okból helytelen amit teszek.

Az egyik, ami valljuk be, a kisebb gondom, hogy míg én nem érzek iránta semmit, ő fülig belém van esve. A másik pedig az, hogy csak egy ember nyerheti meg a Viadalt. Csak egy, azaz egy. És az én leszek. Én akarok lenni, és ahhoz el kell engednem az érzelmeket, amik megint felszínre akarnak bukni, mint azok az emberek, akik hosszas idő múlva kerülhettek fel a víz tetejére. Csak nagy erők árán lehet visszanyomni őket.

Agyam bekapcsolja a visszavonulás gombot, testem azonban nem akar reagálni. Nem először történik, hogy testem megtagadja a parancsot az agyamtól. Fogjuk arra, hogy túlságosan fáztam, így kellett valakinek a testmelege, hogy felmelegítsen.

Lefogadom, hogy Gloss feje most paprika piros, aztán pedig még pirosabb lesz, ha nézi egyáltalán az adást.

Felőlem akár meg is dögölhettek az Arénába.

Ezt mondta az első nap nekünk, amikor nem szerettünk volna szövetségre lépni. Szemeim lecsukódnak, hiába ellenkezem. Nem tudom mibe fáradtam el ennyire.

- Mondj valamit, vagy elalszom - suttogom kèt ásítás között Marvelnek, aki príma párnaként funkcionál.

- Például? - kérdezi.

- Nem tudom, akármit. Mondjuk, min gondolkozol most?

Halk sóhaj  szökik ki a szájából, hallgat, tépelődik.

- Miért nem mesélsz inkább te valamit? - kérdezi.

Felemelem a fejemet, és egyenesen az arcába bámulok. Ismét sóhajt egyet.

- Semmi különösön, csak ezen a dolgon...

Felkacagok, de ajkaimra tapasztom a számat. Későn jövök rá, hogy mellettem alszanak, vagy nagyon ügyesen tettetik. Vagyis, tettették, mert Peeta megmoccan, Fridericha pedig álmos fejjel, összeborzolt hajjal felénk indul.

- Mi a Hármas fiú neve? - kérdezem téma terelésképp.

- Demetre - válaszolja a hátam mögül Fridericha.

- Glimmer, menj, aludj - mondja Marvel. - Fridericha majd átveszi a helyed. Vonakodva bár, de bólintok, és a tűz tövébe telepszem magamra bugyolált hálózsákkal aludni.

Csak ekkor esik le, hogy Marvel pulóvere rajtam maradt.

De mire kinyitnám a szám, hogy szóljak, elnyom az álom.

*

A nap épp csak felkúszik a horizontra, amikor Cato ráz fel álmomból. Nem tudom hányszor volt őrség váltás, de engem egyszer se keltettek fel többet. A tűz még parázslik, ha jól látom Marvel és Clove vizet hoz rá, nehogy újra fellobbanjon. Kinyújtóztatom a karomat, aztán kihámozom magam a hálózsákból. Felkelek, és egy nagyobb méretű hátizsákba gyömöszölöm. Marvel pulóvere még mindig rajtam van, szóval gyorsan leveszem magamról, majd leteszem Marvel hálózsákjára. Gyomrom megkordul, ekkor jut eszembe, hogy nem ettem mióta bejöttünk az Arénába.

- Van kaja a halmon kívűl? - kérdezem a Catot. Bólint.

- Persze, nem vagyunk hülyék, hogy magunkat robbantsuk fel. A szaruban van zacskókban szárított marhahús, keksz, meg egy tucat zsemle.

Bólintok, és a szaruhoz veszem az irányt. Elveszek egy csomag szárított húst, egyet vagy kettőt elrágcsálok, a többit a táskámba teszem. Hatan vagyunk, szóval két zsemle jut mindenkinek. Egyet a táskába helyezek, ne árválkodjanak a marhahús szeletek. Körbe nézek mit rejtettek még ide. Találok tizenkilenc konzervet. Három mindenkinek, és marad egy. Felbontom egy késsel, és elkezdem falatozni a babkonzervet a kanállá hajtogatott fedővel. Megeszem hozzá a zsemlét is, aztán elégedetten dőlök hátra a szarunak. Nagyon jól laktam.

- Indulhatunk? - kiált Clove nekem. Behúzom a zipzárat, feldobom a vállamra, fellkapom az íjat meg a tegezt, és a hátamra igazítom. Odarohanok a többiekhez.

- Na, merre megyünk? - kérdezem. Szememmel a fiúk után kutatok. Cato épp Peetát oldozza el, és egy dárdát nyom a kezébe, Marvel pedig egy csapdát bütyköl. Hogy embereknek, vagy állatoknak készíti arra nem jövök rá. Mire mind idejönnek, akkor veszem észre, hogy a Hármas fiút - Demetret - Peeta helyére kötötték.