17. fejezet

SZiasztok.

Úgy hozta az élet, hogy tegnap fent maradtam, hogy be tudjam fejezni a 17. fejezetet. Hiába mondtam, hogy ez már az utolsó lesz, stb. Még mindig nem az.

De a következő 100%-ban az lesz. Utána lesz egy meglepi, összekötve a végével és a 4000 oldalmegjelenítéssel. Remélem pont akkora lépjük át, mire sikerül azt feltennem.

Jesszus, már 9 feliratkzó :D

Ha összejön  10 addigra, akkor ilyen háromazegybenmeglepit csinálok nektek, de persze, ha nem lesz meg a tíz, akkor csak kettőazegyben meglepi lesz. Nem fogok könyörögni a feliratkozóknak, komizóknak pipálóknak. Ezt mindenki maga dönti el, hogy szeretné-e.

Jut eszembe, köszönöma komikat, a három pipát, és persze az új feliratkozást.

Na, de ennyi voltam, jó olvasást.

Lauren W.

 

Három órája kutyagolunk az erdőben, legalább négyszer buktam orra, vágtam meg magam, ráadásul kezdek ismét éhes és valami megbojgatta az erdőt. Vagy hét szarvas, meg egy xsomó nyúl menekült mellettünk, magasról tett arra, hogy itt vagyunk. Két nyulat lelőttem, azonban a szarvasokat meg sem próbáltam. Nem tudnánk elcipelni. Kis idő után, azonban kezdenek gyanúsak lenni.
- Mi lehet ez? - kérdezem, és felajzom az íjat. Választ ezúttal sem kapok. Körbe pásztázom a vidéket, látom, hogy a többiek is csatarendbe álltak.
Ropogás.
Recsegés.

Milyen mutánst szabadíthattak ránk?
Furcsa, égett szag.
Nem kell sokáig gondolkodnom, és  amint észre veszem a riadalom okát, sebesen visszahelyezem a nyilat a tegezbe, az íjat pedig úgy igazítom, hogy ne zavarjon a futásban, ugyanis futnom kell. Futnunk kell, ha életben akarunk maradni. A lángnyelvek az eget szelik, és rohamvást közelednek. Közelebb és közelebb érnek, miközben lábam alatt egyre inkább változik a talaj. Átugrok három gyökeret, és jobbra akarom venni az irányt, de egy fa épp ezt a pillanatot választotta, hogy kidőljön. Tűz nyaldossa a kérgét, szenes darabok hullanak a földre, ahogy felsikoltok, és vissza fele indulok. Füst fullasztó szaga keveredik a levegőbe, amitől ösztönösen köhögni kezdek. Rohannom kell, nem állhatok meg. A többiek kiáltozva akarják a másik tudtára adni, hogy merre vagyunk, ugyanis a füstből egyre több lesz. Amikor beérem Friderichát egy kicsit megnyugszom, azonban ez a nyugodtság nem tart sokáig. Egy tűzgolyó csap a földbe, nem sokkal mellettem. Folytott sikítás hagyja el a számat, és ijedtemben odébb ugrok, egyenesen egy lángokban álló fának. Egész hátamban érzem fájdalmat, ráadásul az oxigén hiány sem segít. Zilálva próbálom lehámozni magamról az égő kabátot, amikor egy ijedt nyúl ugrik át a lábaim között. Megbotlok a kicsiny testben, és előrezúgok. Fejem nagyot koppan, és érzem, hogy a tűz lyukakat éget a kabátomba.

Valami rámfolyik. Mi ez, még benzint is fröcskölnek rám, csak , hogy végre felrobbanjak?

Valami, ami hűsít. Most esik csak le, hogy Marvel leöntött a kulacsában levő vízzel, hogy eloltsa rajtam a tüzet, majd kezet nyújt, hogy felsegítsen. Épp megfognám a kezét, tűzgolyó súrolja a kéz fejünket. Reflexből rántjuk el a másikétól, szinte egyszerre jajdulunk fel. Marvel újra kezet nyújt, én pedig gyorsan elfogadom a segítséget, és feltápaszkodom. Szaladunk, a többiek nem álltak meg egy pillanatra sem, rohantak. Felőlük meghalhattam volna. Hiába, én is itt hagytam volna őket. Két perc futás, három tűzgolyó kikerülése után érjük be őket. Marvel szorosan mellettem fut.
Homlokomon izzadságcseppek gyönygyöznek. A kezem nagyon csúnyán megégett, iszonyatosan fáj. Süvítést hallok, próbálom kivenni merről jöhet a hang, de nem sikerül. Túl sok a füst, szinte az orromig sem látok. Vadul köhögök. Marvel ránt félre szerencsére, mivel a golyó oda csapott be, ahol fél másodperce még én álltam. Arcomra kiül a döbbenet, ahogy az égő földet nézem.
- Gyere már! - kiált Marvel, szinte fuldokolva. Rengetegszer botlok meg, nem tudok mit kezdeni magammal, azt kívánom bár itt és most meghalnék. Ez túl sok nekem.
Amikor végleg elhagy az erőm, megbotlok egy kiálló gyökérbe, és előreburulok. Pörgök a földön, lejtőhöz érkeztünk úgy néz ki. Gurulok a többiek után, és amikor egy fának csapódva terülök egy, talán úgy érzem fellélegezhetek. Az ütközés minden levegőt kipréselt a tüdőmből, és hiábba próbálom pótolni az oxigént, csak a füstöt és a hamut tudom belélegezni.

Nem tudok felállni. Ezúttal azonban senki sem siet a segítsegemre.
Ágyú készenlétben? - szinte hallom Seneca Crane szavait a fülemben. Készen állok arra, hogy meghaljak.

Azonban erőt merítek valamiből. Pontosan nem tudom miből, de rájövök, hogy élnem kell, ha nyerni akarok. És én nyerni akarok. Nyerni fogok. Erőtlenül tápászkodom fel, és keresem a többieket, de a füsttől alig látok valamit. Köhögök, és már futni sem bírok rendesen. Szinte csak tántorgok, meg-megtámaszkodom a semmiből előbukkanó fákban. Hallom mögüllem a  tűz egyre erősödő ropogását. A világ egyszerre fekete pontokból áll össze, lefogadom, ha elengedném magam azon nyomban elájulnék - és minden bizonnyal meghalnék. De nem fogok.
A többiek nevét kiáltozom, hátha meghallják, hátha segítenek. De nem. Egyáltalán nem hallok mást csak a tűz ütemtelen pattogását.

Három mély levegőt veszek, ami valljuk be nem volt a legjobb ötlet. Tüdőm megtelt füsttel, ami olyan köhögő rohamot hoz a nyakamra, hogy négykézlábra kell ereszkednem. Szám elé teszem a kezemet, de felesleges. Azon imádkozom, hogy a sok köhögéstől ne jöjjön vissza a reggelim. Miután jobban érzem magam, de még gyenge vagyok ahhoz, hogy felálljak mászni kezdek, ami szintén nem volt a legjobb ötlet. Sajgó kézfejem égesi sebébe belemegy a föld, ami csípni kezdi. A lehullott levelek zörögnek alattam, irritálják a kezemet. Valami felhorzsolja a tenyeremet, a nadrágom pedig felhasad a térdénél. Hamu terjeng a levegőben, amit beszívok.  Megtámasztom magam, és úgy döntök, muszáj lesz futnom.
Jól tettem, hogy felálltam.
Megpillantom ugyanis - a sűrű füstfelhőn keresztül - a szövetségeseimet. Még mindig rohannak, de már lassítottak egy kicsit.
- Cato - kiáltom. - Clove! Marvel! Fridericha! Várjatok meg - esetlennek tűnök, de kibuggyannak a könnyeim. - Peeta - suttogom, mintha meghallanák. De senki sem hallja meg. A szerencse azonban mellém áll, ismét. Igaz, az egész úgy kezdődik, hogy elesek, és jó két-három métert gurulok a földön, de a lábuknál állok meg. Ez segít.
Felhúznak. A tűz nem terjed tovább, nem is értem miért.

Nyílván túl unalmas lehetett a Viadal, ha a Játékmesterek beleakartak szólni az eseményekbe. Hajam teljesen kibújt a copfokból, még mindig köhögöm fel a hamut. Arrébb vonulok, és kihányom magam. Még mindig vadul fulladozok, de már enyhébb a dolog. A többiekhez visszatérve látom, hogy nagyon ramaty állapotban vannak. Marvel keze rondább, mint az enyém: a kézfejétől egészen a könyökéig meg van égve. Fridericha a lábát fájdítja, Clovenak egy helyen leégett a haja, arcán egy seb fut végig a szájától égészen a füléig. Cato arca tele van szürke hamuval, szája kisebesedett. Peeta...Nos Peeta néz ki mindannyiunk közül a legszörnyebben. Horzsolások az arcán, a karján, homlokán egy nagy égési seb. Erről eszembe jut a saját sebem, és akaratlanul is felszisszenek. Ránézek a kezemre. Nem valami szívderítő látvány.
- Van valami gyógyszerünk erre? - kérdezem. Hangom rekedt, itt ott el is csuklik, még párszor köhögök is. Rengeteg folyadékot is vesztettem, és az sem a legjobb dolog, hogy még mindig tele van füsttel és hamuval a levegő. Apró porszemként akarnak ránktelepedni. Clove hevesen bólogatni kezd, de nem tud megmozdulni. Liheg, egy fának dőlve próbálja rendben szedni magát. Odahajítja nekem a táskát. Egy kis tégelyt találok benne, valami kenőcsszerűséggel. Jó vastagon rákenem, majd a tenyeremre is, amit felhorzsolt valami. Marvelhez lépek, és odanyújtom neki a dobozt, de látva, hogy nem nagyon tudja elérni a sebet bekenem neki. Csak mert ő is segített nekem, semmi másért. Vissza dobom Clove táskáját, aztána  sajátomból előveszem a vizes palackom. Szerencse - mily meglepő, ismét az oldalamon áll- , hogy kettő palackkal tettem el. Leülök Marvel mellé, aki nagyokat nyelve nézi, ahogy kiiszom a kulacs tartalmát. Egy vízcsepp végig csorog az államtól kezdve a nyakamig. Letörlöm.
- Itt van - hangom már egy kicsit jobb, de már egyáltalán nem olyan mint régen. - Komolyan azt hitted, hogy azokután, hogy segítettél, én képes lennék nézni ahogy szenvedsz?
Marvel gondolkodás nélkül bólint. Na jó, ez igaz. Azért a biztonság kedvéért belenyomom a palackot a kezébe, és megvárom, hogy megigya.
- Szerintetek - Cato hangját alig hallani - ki lehet a közelben?
- Mi van? - villan Peeta fakó kék szeme Catora. Szegények még a szeme is ráfizetett a menekülésre. Tejesen kiveszett belőle a fény.
- Biztos van itt valaki, ha abba hagyták a lövéseket, és ahogy elnézem a tűz is kezd kihunyni.  Richának igaza van, a tűz már alább hagyott, a lövések pedig telhesen abba maradtak. Felállok, és leveszem a kabátomat. Nem tett nagy kárt a tűz benne, pár lyuktól eltekintve, és ezt Marvelnek köszönhetem. Visszaveszem, és megigazítom a nyilaimat.
- Hát, hajtsuk fel - javasolja Clove. Nagy nehezen feltápászkodunk, és arra felé indulunk, amerre a Játékmesterek akartak terelni minket. Egy valaki legalább lehet itt, és ha igaz, akkor nem sokára megtaláljuk.
Nem telik bele öt egész perc, amikor megpillantjuk. Mint egy farkas falka akarjuk rávetni magunkat.
A Lángra lobbant lány.
A Hősszerelmes szerelme.
Katniss Everdeen iszkol éppen előlünk. Az alkonyat fényében rohanunk utána.
Most épp vízben gázol - gondolom, ahogy hallom a csobogást.
- Jobbra megy - kiálltja Cato még mindig rekedt hangon. Hiába, semelyikünk sincsen formában, de ha már miatta haltunk meg majdnem hát itt az idő, hogy megbosszuljuk. Engedelmesen jobbra veszem az irányt, és én is átgázolok a tavacskán, amin korábban ő is. Elkap a köhögőgörcs, de nem állok meg.  Futok ahogy a lábam bírja.
- Úgy is elkapunk, ne menekülj - rikkantja Marvel, aki látszólag egész jól van.
- Ott van, már látom - kiált Richa, és arra nézek, amerre ő mutat. Peeta halad leghátul, én meg ő előtte. Egyszer majdnem elkaparok, de gyorsan visszaszerzem az egyensúlyomat.
- Hova rohansz? - kérdezem kiáltva. Nehogy már csak a többiek mulassanak. Amikor látom, hogy épp megpróbál felmászni egy magas fára, ismét elkurjantom magam:
- A fáramászás nem segít Katniss!
Leállunk a fa tövében, pulzusom vadul ver, zihálva szedem a levegőt.
Felnézek a majd' hat méter magasan csücsülő csajra, aki ijedten mered le ránk, elfog a nevethetnék. Eddig bírtad, aranyom.

Széles mosolyra húzom számat, ami lassan vicsorgásba torzul át.
- Hogy ityeg a fityeg odalent? - kérdezi vidáman. Arcomra döbbenet ül, nem tudom, hogy mit válaszoljak. Egy pillanat alatt sikerül visszarendeznem a vonásaimat. Biztosra veszem, hogy Panem összes nézője a képernyőre tapasztja a szemét, és minket figyel.
- Egész jól - kiáltja Cato. Szinte már teljesen visszajött a hangja. - És oda fent?
- Kicsit meleg van. Viszont sokkal jobb a levegő. Miért nem másztok fel ti is? - ajánlja fel nekünk. Egy fenét gondolja ez komolyan amiket itt összehord.
- Azg hiszem én felmegyek - jelenti ki Cato.
- Tessék Cato, fogd - kezébe nyomom az íjat, de ő eltolja maga elől. Pont a felsértett tenyeremhez ütközik. Kishijján felszisszenek, de ellenállok a kísértésnek. A lüktetés egyre jobban erősödik, a krém igaz valamicskét segített, nem vettem nagy hasznát.
- Nem - előveszi a kardját az övéből. - Inkább a kardomat használom.
Felindul hozzá, mire a lány is feljebb mászik. Cato néhány méter után a földön köt ki. Egy pillanatra mindenki elnémul, de miután káromkodva feláll, nagyot sóhajtunk.
- Majd én - mondom. Itt az ideje, hogy megvillantsam tudásomat. Csak hogy, egyáltalán nem tudok jól fáramászni.
- Glimmer menni fog, gyerünk! - bíztat Fridericha. Elmosolyodok, és ledobom az íjat. Tudom mennyire bosszantja ez. Egy íj volt csak, és az az enyém. Felfele próbálok kapaszkodni, de beverem a kézfejemet, mire hatalmas fájdalom érzet önt el. Pont ekkor recsen az egyik ág, szóval ezt az alkalmat kihasználva leugrok. Még így is érzem a pulzáló fájdalmat.
- Majd leszedem - javasolom, és nem is tiltakozik senki. Ahogy a kezembe fogom az íjat, egy kicsit lehűssíti a kezemet. Felajzom az íjat, és a lány felé célzok. Az egyik az ág alatt átmegy. Viszont a második szinte majdnem eltalálta. Kihúzza a fából, és meglóbálja. Elönti az agyamat a düh, és azon vagyok, hogy földhöz csapjam az íjat, ezzel is bosszantva őt, azonban valamiért még sem teszem.
- Mi az Istent csináljunk? - kérdezi csak úgy magától Clove.
- Valakinek megkéne próbálnia felmászni - javasolja Marvel, de amikor Cato felajánlja neki a lehetőséget inkább kihagyja.
Az alkonyat fényében semelyikünk nem tud jó döntést hozni, részemről túl kimerült vagyok, és a többiek nevében is mernék erről nyilatkozni
Végül, Peeta Mellark javasol valamit.
Nem tudom, hogy ezzel mi a célja, talán, hogy megbízzunk benne, aztán amint lehet, lelép a barátnőjével.
Van okom gyanakvásra, ugyanis ezt mondta:
- Hagyjuk, hadd maradjon fenn a fán. Úgysem tud hová menni. Majd reggel ellátjuk a baját.