Alternatív #7

Sziasztok!

Meghoztam a 7. alternatívot, és meg kel mondjam, imádtam megírni... Majd rájöttök miért. Kicsit visszatekintést nyerhetünk Glimmer életébe, a korábbi kapcsolatába Marvellel.

Valamint a hétvégén számíthattok még egy bejegyzésre (nem részre), amit a 15(!!) feliratkozó örömére művelek itt nektek :D El sem hiszem, hogy legalább tizenöten olvastok. Húúú....!

Ez a bejegyzés úgy fog kinézni, hogy az általatok feltett kérdésekre válaszolok, mindennel kapcsolatban. Ha lehet hanyagoljuk az olyan személyes kérdéseket, hogy hol laksz, és, hogy mi az ifazi teljes neved. Ezeket úgy is figyelmen kívül hagyom. DE(!) bármi más szeélyesre válaszolok, hogy ha érdekel titeket :)

Kommentben, chatben, az fb-s csoportban, vagy privátban írhattok nekem.

Várom a kérdéseiteket! Köszönöm a 6800+ oldalmegjelenítést. Ha elérjük a 10.000, addig, amíg nem ér véget a blog, akkor készítek egy különkiadásos FEJEZETET!! De ehhez az kell, hogy ajánljátok a blogot :) Nem szeretnék kunyizósnak tűnni, félre értés ne essék, csak... Na, most először írok ilyet Glimmer története keretében, egyszer meg szerintem belefér.

Nem rizsázok tovább, jó olvasást, drágák! :*

Lauren W.

 

Minden bizonnyal aludhattunk, mert reggel kimelegedve ébredek, egy igen kellemes álomból. Az Első Körzetben voltunk Marvellel, és boldogok voltunk. Nem zavart senki. A nap besüt a barlang szájánál, az eső elállt. Marvel még alszik. Óvatosan kimászom a hálózsákból, és megnézem a ruháimat. Még mindig vizesek. Megfogom ezeket, és Marveléit is, majd kimegyek. Körülöttem minden fákból, és bokrokból áll. Leveszem a zoknimat, és visszahajítom a barlangba. A sapka azonban rajtam marad. Kiterítem a ruhákat egy-egy termetes kőre, hogy ne legyenek sárosak. Bár, szerintem nem az lesz a legnagyobb bajom, hogy sárosak lesznek. Visszamegyek a barlangba, és magamhoz veszem a tégelyt, és a pirulákat a hólyagokra, meg valami fájdalom csillapítót is keresek a fejemre, ugyanis borzasztóan hasogat. Lekenem magam, aztán beveszem a gyógyszereket is. Az égés, amit a gyógyszer és a kenőcs vált ki, most erősebben tüzel, nyílván romlott az állapotom.

A csípések elmúltak, de a hólyagok csúnyábbak, mint valaha. Valami fekete heg képződött rá az este. Nem tudom, mit kezdjek velük, amellett, hogy bekenem őket. Arra jutok, hogy nagyon nincs más választásom, az időn múlik minden.

A nap annyira perzsel, hogy szinte égeti a sérült bőrömet. A ruhák egy pillanat alatt megszáradnak, a hőség rekkentő. Nagy a hőingadozás. Este megfagytunk, most meg mintha egy sütőbe lennék. A fák megszűrik valamelyest a napsugarakat, de még így is kegyetlenül fülledt az idő.

Úgy döntök, pihenek egy picit, itt kint a napon, amíg teljesen szárazok nem lesznek a ruhák, vagy amíg Marvel fel nem kel. Amelyik később lesz. Így hát eldőlök, és átadom magamat a pihenésnek. Védtelennek érzem magam, talán túlságosan is. Nincs fegyverem, most akármelyik Kiválasztott gond nélkül megölne - de valahogy nem mozgat a dolog. Akármennyire is jól aludtam az este Marvel oldalán, akkor is kimerült vagyok. Nem fizikailag, hanem szellemileg. Annyi minden történt, és nem tudom, hogy teszem túl magam mindezen.

Az érzés azonban, hogy két nyertese lehet a Viadalnak, minden felhőt elkerget az égről. Bensőm kivirágzik, és akármennyire is romlott voltam, vagyok akkor is boldogsággal tölt el, hogy nem egyedül kell nekivágnom a Viadal utáni nehézségekkel. Marvel ott lesz nekem, én pedig ott leszek neki. Kölcsönösen támogatni fogjuk egymást a nehéz időszakokban, kölcsönösen megvigasztaljuk egymást. Segítünk egymásnak ha kell, ott leszünk a másiknak, ha magányos. Marvel azaz ember, akivel le tudnám élni az életemet.

Vicces. Hiszen, eddig azt akartam, hogy én öljem meg. Most már a gondolatát se bírom elviselni, hogy akár egy ujjal is bántsam.

Lecsukom a szemem, amikor bevillan egy emlékkép.

Négy évvel ezelőtt, télen történt, amikor a kelletnél tovább jártam az Első Körzet utcáit, és az azt körülvevő erdőt.

A saját kis barlangomban ücsörögtem, és épp azon töprengtem, minek a Viadal. Igen, bármennyire is Hivatásosnak neveltek, el szoktam gondolkodni rajta. Magamban értelmeztem a Hűtlenségi Egyezményt, és átgondoltam a szabályokat. Minden lehetséges módon fel akartam készülni a 74. Éhezők Viadalára. Mindent szóról szóra fontolgattam, ízlelgettem.

Büntetésül a lázadásért, minden évben kiválasztanak egy fiút, és egy lányt, akinek részt kell venni az önfeláldozás Viadalán.

Nem jutottam előrébb. A szokottnál is hidegebb, és szelesebb volt, szóval felálltam, és kisétáltam a barlangból. Nem akartam még hazamenni. Otthon ilyenkor állt a bál: anya apával veszekedett, mert... Már az okait sem tudom. Mindig másért. Folyamatosan belekötöttek a másik dolgába. Nem tudtunk elkölteni egy közös, családi ebédet anélkül, hogy ne veszekedtek volna.

Sötétedett, a szél havat hordott. Összébb húztam magamon a vékony kardigánt, amit viseltem, és igyekeztem nem törődni a fázós kezeimmel, de hiába süllyesztettem bele a zsebembe, így sem sikerült felmelegíteni őket.

Nem tudtam merre sétáljak, csak, hogy húzzam egy kicsit az időt. Így, a Győztesek Faluja felé vettem az irányt. Mindig idejártam, amikor megakartam nézni az én jövőbeli házamat, vagy akár csak ha gondolkodni akartam,  vagy motiválni magam. Jelenleg, a motiválás miatt sétáltam erre.

A Főtértől nem messze található, húsz szépen gondozott házikó, az unalmas szürke színüket, csak az aranyberakásos ajtó - és ablakkeretek díszítették valamennyire. A legtöbb házban egyedül laktak, kivéve Cashmere, és Gloss. Ők közös házba költöztek. Ja, meg persze Marvelék, és a szüleik. De a legtöbb bajnoknak nincs családja - még.

Szinte mindegyikből világosság, és csend szűrődött ki.

Kivéve egyből.

Egy nő, és egy férfi üvöltöztek egymással - titkon a saját szüleimhez hasonlítottam őket - és egy jóval fiatalabb hangú sráccal. Nagyon kíváncsi lettem, így hát, odalopóztam a tornáchoz, és hallgatózni kezdtem. Szégyen ide, szégyen oda, kíváncsi tizenhárom éves voltam.

Az ablakok nyitva álltak, még csak óvintézkedéseket se tettek, hogy ne hallják őket. Nálunk ez fordítva szokott lenni: ilyenkor mindent becsukunk, még a függönyöket is elhúzzuk - nem mintha hangszigetelőek lennének. Igen, nálunk nem spontán jön a veszekedés. Mi mindig felkészültünk rá, ebből látszik, hogy szinte mindennapos volt.

Amikor lábujjhegyre álltam, hogy belessek, megpillantottam Marvelt, a szikár, izmos fiút, és a fölé magasodó szüleit, akik épp azt vágják a fejéhez, hogy miért foglalkozik a lányokkal.

Megborzongtam.

Marvel lányokkal foglalkozott, nem pedig az edzésekkel. Ezért nem láttam a kiképzéseken, ezért volt olyan más.

Leültem a verandára, a hó, amit a szél az arcomba fújt hideg volt. Jegeskristályok.

Az ajtó ebben a pillanatban sarkig kivágódott, egy alak jelent meg, utána kiabáltak. Aztán az alak becsapta az ajtót, és észrevett engem.

- Te meg mit keresel itt? - üvöltött rám kikelve magából. Először lesokkolt a dolog, aztán erőt vettem magamon, hogy megszólaljak.

- Csak erre jártam - jelentettem ki. Hangom egyáltalán nem volt magabiztos. Akkoriban még nem igazán utáltam őt, mondhatni csak elviseltem.

- Egy frászt - mondta, mire odaléptem hozzá. Némán méregettük egymást, látszott rajta, hogy fázott, szája remegett. Mondjuk nem csoda, egy szál pólóban. Magára kapta a kezében tartott kabátot.

- Mi volt ez? - kérdeztem, sok gondolkodás után. Nem én akartam megtörni a csendet, de muszáj volt. Különben némán bámultuk volna egymást.

- Mármint? - kérdezett vissza.

- Miért veszekedtél a szüleiddel?

- Hát, ahhoz semmi közöd - vetette oda foghegyről, megvetéssel színesítette a hangját.

- Velem is szoktak - mondtam. - Meg is ütnek. Talán, tudunk egymásnak segíteni - tettem hozzá. Marvel hangosan felnevetett, majd miután az öblös nevetése megszűnt felém fordult.

- Peterson, jól jegyezd meg: ne üsd bele az orrod a dolgaimba! Mert az egy dolog, hogy kémkedsz utánam...

- Nem is kémkedtem! - csattantam fel, miközben a szavába vágtam.

- Tök mindegy - rántotta meg a vállát majd folytatta. - De az már más, hogy még meg is mondod mit tegyek - folytatta, mintha mit sem mondtam volna.

- Ez nem így van! - erősködtem. Mélységesen felháborított ez az egész, hogy Marvel így rám kiabált, és, hogy beleszóltam a dolgába. Pedig csak segíteni akartam. Összehúzta magán a kabátot, majd rám nézett. Még mindig vacogott a fogam, de igyekeztem nem törődni ezzel, kirekesztettem a tudatomból, miközben farkasszemet néztem Marvellel. Egyszer csak megmozdult, és levette magáról a nagy bundás kabátot, majd nekem nyújtotta.

- Holnap reggelre hozd vissza - mondta, azzal visszament a házukba. Felvettem, és hazáig rohantam. Nem tudtam hova tenni ezeket a dolgokat. Anyának és apának fel sem tűnt, hogy milyen kabát van rajtam. Egész este alig bírtam aludni az izgalomtól, annyi mindem történt akkor. Reggel az ajtajuk kilincsére akasztva adtam vissza neki, egy kis levéllel, amire annyit írtam, hogy köszönöm, meg persze aláfirkantottam a monogramomat.

- Glimmer - hallok egy ideges kiáltást a hátam mögül. - Peterson, hol vagy?

Kipattan a szemem, és meglátom Marvelt, aki idegesen szalad hozzám.

- Marvel, mi van? - kérdezem. Nem válaszol, csak elkezdi magára rángatni a ruháit.

- Csak öltözz már - dadogja ingerülten, ahogyan már a pólóját is áthúzza a feje felett. Mondanom sem kell, erre én is bepöccenek, és vadul húzom magamra a ruhákat.

Ezzel sikerül felsértenem egy hólyagot, ami iszonyat fájdalommal jár, és csak a nagy önuralmamnak köszönhető, hogy nem kiáltok fel. Ha valami, vagy valaki van itt, azzal csak rontok a helyzetemen, ha kiabálok. Bár, fogalmam sincs, miért menekülnénk, bárki elöl is, a harc helyett. Amíg a cipőmet kötöm dupla csomóra, Marvel visszaszalad a barlangba, és elrakja az összes cuccunkat. Lepasszolja nekem a saját hátizsákom, amikor ismét kérdezni akarom, hogy mi a franc van.

De nem kérdezem, azonban orromat bűz csapja meg, számban szinte érzem a fémes ízt, gyomrom ösztönösen görcsbe rándul, és egy kicsi kell hozzá, hogy ne pakoljam ki a gyomrom tartalmát - ami valljuk be, nem sok minden lehet.

Hátrafordulok, és meglátom.  Szivárog, mintha a talajból jönne, de ez kizárt dolog. Egyre nagyobb hullámban jön, olyan, mint a háborgó óceán.

Egy kérdés maradt.

Ez ellen merre menekülhetünk?