Alternatív #9

Sziasztok :)

Egy újabb hét eltelt, így megint egy résszel gazdagodtok... többenet, négy fejezet, és vége Glimmer történetének. Vá,el se hiszem. 

A fejezetről csak annyit... hogy nem igazán bővelkedik izgalomban, viszont meg tudunk egyet s mást a főszereplőinkről :)

Jó olvasást:

Lauren W.

Úgy tűnik, a nézők inkább utóbb unták meg az izgalmas vértengert, ugyanis egész este itt hömpölyög alattunk. Biztos történt valami, amit mi csak akkor láthatunk majd, ha megnézzük az összefoglalót, ami a Viadalon történt. Mindenesetre, kezd elegem lenni belőle, főleg, hogy a víz fogytában van.

Nem vettük magunkhoz Cato táskáját, és a benne lévő ételt és italt, így a kettőnk készletével kell gazdálkodnunk. Ez arra az időszakra emlékeztet, amikor akadozott az ellátás a Körzetek között, és még mi sem tudtunk rendesen enni, pedig az Első Körzetben szinte mindenki nagyon tehetős. Nem volt hosszú időszak, ha jól emlékszem talán egy hét, és akkor sem éheztünk, csak be kellett osztanunk a kaját.

Amikor az utolsó korty víz elfogy általam - Marvel ragaszkodik hozzá, hogy én igyam meg - a nap felkúszik az égen. Szerencsére este egészen hűvös volt, így nem nagyon éreztem a már-már rohadó vér illatát. Nem tudom, a vér képes-e rohadni, de borzalmas szaga van, főleg így, hogy a nap elkezdett átmelengetni.

- Nézd - mutat Marvel az alattunk elterülő tájra. A vér eltűnt, de otthagyta bűzös, piros nyomát. Magamra erősítem a táskámat, és óvatosan, elkezdek lemászni. Tagjaim borzalmasan elzsibbadtak, kétszer, vagy háromszor meg is csúszom,  mire Marvel aggódva megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Természetesen minél gyorsabban, és lazábban válaszolok egy igent, aztán mászom tovább. A helyzet akkor kezd iszonyatosan lenni, amikor elérem a magasságot, ameddig a vér felért. A fa törzsét centis vastagságban borítja a trutyi, ami borzalmas. Akkor a szagát meg sem kell említenem.

A vér a gyengepontjaimnak számított, legalábbis, ilyen mennyiségben. Két méter magasról lezuhanok a földre, arcom egy vértócsába landol.

Hajamat pirosra festette, és tincsenként tapad össze. Feltápászkodok, de rá kell jönnöm, hogy ez nincs rendjén, mert borzalmasan hasogat a csípőcsontom. Alig bírok lábra állni. Amikor Marvel leér, azonnal a segítségemre siet.

- Meg vagy? - kérdezi esetlenül. Ránézek az arcára, és csak most látom, hogy a szemén lévő hólyag egy csepet sem csillapodott. Hogy nem vehettem eddig észre?

Erőtlenül bólintok, de azért hagyom, had tegye át a karomat a vállán, és cipeljen. Hiába ellenkeznék, akkor se hagyna egyedül sétálni.

Hirtelen hiányérzet önt el az íjam iránt, de aztán rájövök, hogy az ezüstözött fegyver rég a múlté. Cashmere és Gloss szerezhetett volna nekem, de nem tudtak. Vagy nem akartak. Vagy nem engedték nekik.

Kezd melegem lenni a kabátban, de semmi pénzért nem venném le. nem akarok hozzányúlni a vérhez, így is elég közeli kapcsolatba kerültem vele. Ráeszmélek, hogy miattam Marvel is tiszta vér. De őt nem érdekli.

- Hova megyünk? - kérdezem.

- Vissza a szaruhoz - sóhajt egyet, és szabad kezével - amivel nem engem karol át - letörli a homlokán gyöngyöző izzadság cseppet. Most esik le, hogy egyikünknek sincs fegyvere. Mármint olyan fegyvere, ami széles hatókörű, és több méterről is el tudjuk tenni lába alól az áldozatunkat.

- Jól vagyok - mondom, és elhúzódom tőle. - Nem akarok a terhedre lenni.

- Ne nevetess már. Ha a terhemre lennél, már leszúrtalak volna az első adandó alkalommal.

- Biztos? - kérdezem, és lágy csókot nyomok az arcára.

- Száz százalék - jegyzi meg, és újból átkarol. Ijesztő így az erdő. Fegyvertelenül, egy merő vérben - mind mi, mind a környezetünk. Előkapom a táskámból azt a két kést, amit még a Bőségszarunál tettem be, és Marvel kezébe nyomom az egyiket. A nagyobbat, aminek kétfajta pengéje van, én a vékonyabbat tartom magamnál.

- Mesélj valamit - töröm meg a csendet.

- Miről szeretnél hallani? - kérdezi, miközben átlép egy vértócsát. Szörnyű világ uralkodik itt. Mintha valaki széttrancsírozott volna több millió embert, és összefestette volna a vérükkel a tájat.

- Bármiről, ami által jobban megismerhetlek.

- Hát, lássuk csak - erősen elgondolkodik. Némán menetelünk, körülbelül öt percig, mire újból megszólal.

- Nem megy ez nekem. De van egy ötletem. Ezt csináltuk, amikor új közegbe kerültünk, és meg kellett ismernünk egymást.

- Még pedig? - kérdezem. Igazán kíváncsi vagyok mit is akar ebből kihozni.

- Állítok három dolgot magamról. Abból kettő igaz, egy pedig nem. Neked meg ki kell találnod melyik - melyik. Na?

- Nem is tudom - felelem zavartan. Nem tudom mennyire lehetne ez jó. Mennyire vetne ránk gyerekes fényt a támogatók szempontjából, vagy mennyire lenne nyerő. Azt kívánom Cashmere bárcsak tanácsit adna. Csak egy kicsit, egy apró jelet.

Marvel sürgetően rám pillant, mire elengedek egy ideges sóhajt.

- Vágjunk bele - mormogom, mert nem tudok dönteni.. - Kezd.

Elmosolyodik.

- Gyerekes, igaz? - kérdezi. Szembe fordítom a hüvelyk-és mutatóujjamat.

- Csak egy ilyen picit.

Mindketten felnevetünk. Marvel elengedi a kezemet, és beletúr a hajába.

- De ki tudja, talán fel tudjuk dobni ezt az unalmas Viadalt - próbálok enyhíteni a hangulaton, ami kezd egyre feszültebbé válni.

- Önként jöttem a Viadalra. A szüleim minden döntésemben támogattak, általában - megáll, és szembe fordít magával. - És szeretlek.

Belenézek a szemeibe, és érzem, ahogy elérzékenyülök. Átkarolom a nyakát, és lágy csókot lehelek ajkaira.

- Én is szeretlek - suttogom bele a csókba. Derekam köré fonja a karját, majd fejemre támasztja a fejét. Érzem, ahogy beleszimatol a hajamba. Hangosan felnevet, amit egy elszörnyedt grimasszal folytat, végül elhúzódik.

- Mi van? - kérdezem ingerülten? Mit láthatott már megint.

- Ne haragudj, Glimmer - kezdi - de olyan illatod van, mint egy oszlásnak indult hullának.

Összevonom a szemöldökömet, és igyekszem a lehető legmérgesebb tekintetemet elővenni. Eltekintve attól, hogy nem vagyok rá tényleg mérges, és teljes mértékben igaza van, jól esik húzni az agyát.

- Na, Peterson - mondja, amikor kitépem a kezemet a szorításából, és megindultam az előbb elkezdett utunk felé. Belül mosolyogtam, kívülről azonban, a jól ismert álarcot erőltettem magamra.

- Glimmer - kiált utánam. - Glim!

Érzem, ahogy megfogja a karomat, miközben megállít, maga felé fordít, és kényszerít, hogy a szemébe nézzek. Ekkor nem bírom tovább, és elröhögöm magamat. Most Marvelen van a sor, hogy megsértődjön, de mielőtt megtörténik, gyorsan megcsókolom.

- Nem tudok rád haragudni - mondja fojtott hangon. - De nem mondtad el, melyik hazugság.

Elgondolkodok, miközben csendben baktatunk.

- A felől semmi kétségem, hogy szeretsz. Bár nehezen hiszem el - teszem hozzá,mintegy mellékesen. Nem nézek Marvellel, szánt szándékkal. - És az elsőben sem kételkedem.  A második.

Nem tudom mennyire lehet igazam, de úgy gondolom ez tűnik a leghamisabbnak. Hiszen önként jött, nem igaz? Marvelre pillantok megerősítésre várva, de ehelyett csak egy csóváló fejet kapok. Jobbra balra mozgatja.

- Nem - feleli egyszerűen. Meghökkenésemben legalább tizenötöt pislogok egy másodpercben.

- Hát? - kérdezem.

- Az első.

Nem tudok mit mondani, ugyanis, előttem két méterre leszáll egy kis ezüst ejtőernyő. Odarohanunk, és kinyitom a kis dobozt. Egy levelet, és egy kis tárgyat tartalmaz, ami fogalmam sincs mi lehet. Remélem a levélben van róla valami.

"Ne hagyjátok abba. A közönség imádja. C."

- Cashmeretől jött. Szerinte folytassuk a játékot.

Marvel nem is figyel rám, a tárgyal babrál. Szemmel láthatólag fogalma sincs róla, hogy mi lehet az. Kiveszem a kezéből, sokáig vizsgálgatom, aztán arra jutok, hogy nekem sincs fogalmam arról mi az. Marvel elveszi, es elrakja.

- Majd rájövünk - jegyzi meg. - Te jössz.

Elgondolkodtam. Mit mondjak magamról? Én tényleg önként jöttem. A szüleimmel sosem volt szoros a kapcsolatom. És tényleg szeretem Marvelt. Mit is állíthatnék magamról.

- Sosem bánom meg amit teszek. Te vagy az első szerelmem. Nem jó a kapcsolatom az öcsémmel és a szüleimmel.

Marvel gondolkodóba esik, majd egyszerűen kimondja a jó választ.

- Sosem bánod meg, amit teszel. Ez egyáltalán nem igaz. Mindig megbánod őket. Azért küldtél ki a szobádból az első este.

El kellett ismernem, Marvelnek sokkal jobban megy ez a játék mint nekem.

- Igen - mondom végül. - Nem tudom, hogyan fogom bírni ezt a sok halált. Közben persze, igyekszem jó Hivatásosnak lenni, de...

Elakadt a szavam. Ezt nem akartam kimondani, még is megtettem. A kimerültség és a stressz bőven megtette a hatását.

Nem szólalunk meg, némán ballagunk, ugyanis kezdünk közel érni a Bőségszaruhoz. Lehet, hogy valaki elfoglalta, felbátorodva azon, hogy mi megfogyatkoztunk. Ráadásul fegyverünk sincsen, amivel megvédhetnénk magunkat. Amikor kiérünk a tisztásra, eláll a szavam. A Bőségszaru romokban, a cuccaink, amiket a halomba raktunk szétszórva. Nem jutok szóhoz. A vér maradványai mindent ellepnek, vannak táskák, amiket teljesen elmozdított a helyéről. Gyanúsnak is tűnt, hogy három méterre a rét szélétől táskák vannak.

Gondolkodás nélkül odaszaladok a legközelebb lévő táskához, feltépem a cipzárt, és valami használható után kutatok. De semmi haszna. A vér mindent összemocskolt. Szitkozódni kezdek, rugdosom a földet - aminek következménye az lett, hogy borzalmasan megfájdult a lábujjam, amikor belerúgok egy aljas kőbe. Lerogyok a földre. Nem a kő az aljas. A Játékmesterek az aljasak.

- Rohadjatok meg, ti állatok! - üvöltöm. Marvel odaszalad mellém, próbál megnyugtatni, de hasztalan. Nem tudom mi üthetett belém. De Marvel hangja eltompul. Aztán, amikor újra kiélesedik, már sötét van.