2. fejezet I.

Sziasztok, Bajnokok! 

Meghoztam a második fejezet első fejét :) Bizony, te jó ég... már itt tartunk. Ez azt jelenti, hogy három hete indult A szikra. Három.

Köszönöm a 27 feliratkozót. Nagyon sokan gyűltünk össze. Ahhoz képest, hogy csak fél éve fut a blog,nagyon elégedett vagyok :)

A fejezetről annyit, hogy megkezdődik a Győzelmi Körút, ahol.... már most lesz bőven izgalom. Legalábbis, remélem. 

Ha tetszett pipáljatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel, vagy írjatok bármiért chaten. Puszi, jó olvasást,

Lauren W.

U.i.: Aki figyel, megtalálhatja benne Peeta Mellark kedvenc mondatát, szóval... figyeljetek :D Az eredeti történettel való egyezés, csak a véletlen műve lehet. 

Valaki hátborzongatóan felsikolt. Olyan ez az érzés, mint amikor tudod, hogy tenned kell valamit, meg kell mentened azt, aki bajban van, de annyira letaglóz a félelem, és a kétségbeesés, hogy nem lépsz semmit. Csak vársz, és vársz, és várod a sorsod, ami az lesz, hogy bűntudatod lesz életed végéig, mert nem segítettél. Na jó, ha nem is életed végéig, de legalább jó sokáig. Elég sokáig ahhoz, hogy megkeserítse az életedet.
Még sem teszek semmit. Csak állok, miközben körülöttem folyamatosan hangosodik és hangosodik az az istenverte sikoly. Meg akarom mozdítani a lábamat, de testem nem engedelmeskedik agyam parancsára. A sikoly behatol a tudatomba, nem akar szűnni...
És akkor felébredek. Kiáltozva, hadonászva, izzadtan. Na, ennyit a rémálmokról. Ez egy visszatérő álom, nem először talált meg magának.
- Valamivel beújíthatnátok, mert ez kezd rohadt unalmas lenni - suttogom magam elé. Nem tudom kinek mondom, de leginkább arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy hagyja abba a rémálom-gyártást. És fordítsa vissza az idő kerekét, hogy meg tudjam menteni Marvelt...
Erre elkap a sírógörcs, és álomba bőgöm magamat.
Reggel Amira kelt, és egyből lekap a tíz körmömről, amint kitörlöm a csipáimat a szememből.
- Legközelebb halkabban is kiabálhatnál. Felkeltetted az egész vonatot - jegyzi meg bosszúsan. Nagyon, nagyon kevés kell ahhoz, hogy ne vágják valami ocsmány dolgot a fejéhez, de végül türtőztetem magamat.
- Mikor érünk a Tizenkettedikbe? - kérdezem Amirától, akinél most is csiptetős jegyzettartó van.
- Hamarosan, hamarosan - trillázza, majd magamra hagy. Kikászálódok az ágyból. Azt hiszem, itt az ideje, hogy előálljak Cashméréknek az eget rengetően vakmerő ötletemről.
A Győzelmi Körút előtt két héttel ismételten levetítették a Viadal összefoglalóját, és az interjúkat a családokkal. Mindegyiket teljes egészében leadták. Rettegtem a Tizenkettedik Körzettől, hiszen ott lakott Katniss, akit én öltem meg - jó pár Kiválasztottal együtt. De ő annyira más volt. Vagyis, annyira más volt megölni. Az utolsók között voltunk, és mindketten tudtuk, hogy ha az egyikünk bajnok lesz, az a másikunk halálával jár. Annyira közel volt. De amikor Peeta meghalt, Katniss nem figyelt eléggé. Az ő háttértörténetét jól ismerem az interjú miatt. Van egy húga, akinek csak ő, és az édesanyja van. Akarom mondani, ő már nincs neki. Olyan elképesztő bűntudatom van, hogy az már fáj. Így amikor Carlával beszélgettünk, arra jutottunk, hogy meg kéne kérnem Cashmeret, hogy beszéljen meg egy találkozót Katniss anyjával, és húgával, hogy személyesen is részvétet tudjak kívánni.
Már csak az volt a kérdés, hogyan adom elő nekik, és, hogy megteszik-e nekem ezt az egyetlen szívességet. Ha nem, akkor saját magam fogok utána járni, hogyan találkozhatnék velük. Legalább enyhül egy kicsit a bűntudatom. Soha nem fog megszűnni teljesen de egyik vállamon enyhül majd a teher.
Pongyolát kapok magamra, és kivonulok az étkező kocsiba. Cashmere Gloss társaságában falatozik, és csacsognak valami semleges témáról.
- Jó reggelt - köszönök. Gloss biccent, és betöm a szájába egy falat lekváros pirítóst.
- Hallottuk, ahogyan kiabáltál - mondja Cashmere együttérzően. Vajon ő is szokott rosszat álmodni, vagy ő tényleg tökéletes Hivatásos?
- Amira már felvilágosított róla - jegyzem meg töménytelen keserűséggel a hangomban.
- Rosszat álmodtál? - kérdezi, mire bólintok. Sokáig csak falatozgatunk, aztán én szólalok meg.
- Lenne egy kérdésem. Bár, sokkal inkább kérés -mondom, és kortyolok a teából. Gloss szeme összeszűkül, Cashmere azonban mély levegőt vesz, és int, hogy mondjam.
- Találkozni szeretnék...
- Kivel? - kérdezi szőke mentorom.
- Katniss Everdeen - nyelek egy nagyot - anyjával, és húgával.
Várom a kiabálást, azt, hogy elküldenek a fenébe, de nem teszik.
- Micsoda? - kérdezi meghökkenve Gloss.
- Találkozni szeretnék Katniss Everdeen családjával. Bocsánatot akarok kérni tőlük.
- És szerinted ezzel el lesz intézve, hogy meghalt? - hallok egy hangot, ami nem tudom honnan jön, nem ismerem fel. Később eszmélek csak rá, hogy ez a hang a fejemből jön.
- És, mit tehetünk ez ügyben mi? - kérdezi Cashmere.
- Juttassatok be hozzájuk. Intézzétek el - kérem.
- Nem - feleli ellentmondást nem tűrő, mégis nyugodt hangon Gloss. - Kizárt.
- Kérlek titeket - fogom meg Cashmere kezét, és annyira esdeklően kérem, hogy az már fáj. Cashmere Glossra pillant, aztán megrázzák a fejüket.
- Nem tehetünk semmit. Sajnálom - mondja Cashmere. Mérgesen felállok, és bevonulok a fülkémbe. Amíg az előkészítő csapat rám nem ront, addig magamba fordulva gubbasztok az ágyamon. Aztán megkezdődik a készülődés, és a folyamatos pletykálás. Nagyon nem mozgat az, amit beszélnek, ám az egyik kérdésük felkelti az érdeklődésemet.
- Írtál valami beszédet a Tizenkettesek számára? - kérdezi Esme. Mikor a bajnok körbeutazza a körzeteket a Győzelmi Körút keretében szokás mondani pár mondatot az elesett Kiválasztottakról.  Egy kósza gondolatig felmerült bennem, hogy írok pár sort Catoról, és Cloveról, mint hajdani szövetségeseimről, de miután eszembe jutott mit tett Cato - kis híján megölt-, és mennyire nem voltam bizalmas viszonyban Cloveval, elvetettem az ötletet. Marvelről pedig egyszerűen nem tudtam egy épkézláb mondatot összetákolni. Katniss és Peeta kapcsán, pedig úgy voltam, hogy majd rögtönözöm.
- Nem - válaszolok. - De nem szeretném, ha szó nélkül maradna a haláluk. Akármennyire is én öltem meg az egyikőjüket.
Vitala egy pillanatra mintha összezavarodna, elgondolkodna, aztán megint visszatér közénk igazi önmaga képében. Hajamat bonyolultan befonják: a homlokomtól indul a fonat, lemegy a tarkómig, ott pedig felkanyarintják a végét. Hátulról olyan, mintha valami virág lenne. Elképesztő, hogyan tudták megcsinálni az én rövid hajamból.
- Alig várom, hogy túl legyünk a külső körzeteken - sóhajt Jorgia. - Ott sosincs nagy felhajtás.
- Mennyi ideig leszünk ott? - kérdezem. Itt a Tizenkettedik Körzetre gondolok. Számolnom kell az idővel. Elvégre, hogyan néz az ki, ha lekésem a saját Győzelmi Körutamat?
- Ugyanúgy, egy napig, mint a többiben - felelik szinte egyszerre.
- Mivel itt nem szokott valami puccos ünnepség lenni, ezért csak eszünk, azután pedig táncolunk egy jót. Végül irány a vonat - teszi hozzá Vitala. Elgondolkodom. Itt nem akarnak majd velem fényképeszkedni. Nem akarnak autogramot kérni. Hát ez remek! Csak azt kell megtudnom, hogy hol laknak, és onnantól... majdnem minden simán fog menni. De ezt nem tudom belőlük kihúzni, ezek szerintem semmi sem tudnak arról a Körzetről. Beront Antonion, kezében az aznapi ruhámmal. Felveszem, majd rám ad egy bundás csizmát, és egy szőrmekabáttal is gazdagítja a szettemet.
- Elmehetnek - mondja az előkészítő csapatnak, akik rögtön távoznak is. - Felkészültél?
- Nem - vágom rá kapásból. - Egyáltalán nem. De túl akarok esni rajta.
Még hozzá minél előbb. Úgy is jókora lecseszést kapok majd azért, amiért megkeresem Katniss hozzátartozóit, így szeretném, ha minél gyorsabban átesnénk ezen a részén. Főleg a lecseszésen.
A szerelvény lassítani kezd, majd megáll. Bezsúfolódunk egy autóba, amivel a Törvényszékház régi épületébe visznek. Fel van ugyan díszítve, de a lakók nem vitték túlzásba.
Amikor beérünk az épületbe, Antonion még igazít a sminkemen, és tökéletesíti a frizurámat. Nincs időm pihenni, azonnal elkezdődik fel konferálnak.
- Hölgyeim és uraim, fogadják sok szeretettel a 74. Éhezők Viadalának bajnokát, Glimmer Petersont! - kiáltja a polgár mester.
Kinyílik előttem a kétszárnyas ajtó, amin Amira kilökdös, miközben ilyeneket motyog:
- Glimmer, mosolyogni vesz a kamera. Fel a fejjel. Húzd ki magad. Gyerünk, gyerünk!
Én jó bajnok módjára így is teszek. Belesajdul a szívem, ahogy leesik, hogy majdnem ketten állhattunk itt. De a Kalitólium elvette tőlem a szerelmemet. Vajon, ha nincs Viadal, hogyan alakul a sorsunk?
Ahogyan kilépek, egyből megszédít a látvány, ami elém tárul. Két dobogót állítottak fel, a tér közepén, rajta áll a két halott Kiválasztott családja. Megszólal a himnusz, én pedig igyekszem nem az emelvényre nézni. Arcom valószínűleg vörös: ég a szégyentől, és a bűntudattól.
A himnusz után a polgármester elmond egy beszédet, átadják a virágcsokromat. Itt az idő, hogy improvizáljak. Itt az idő, amit szerettem volna odázni, vagy inkább túl lenni rajta. Sosem voltam híres a beszélőkémről, sosem tudtam rendesen kifejezni szavakkal a gondolataimat. Most még is azt kérik, hogy mondjam el, mit gondolok róluk. A térre csend telepszik, kezdek attól félni, hogy meghalják vadul kalapáló szívemet. Ahogy lassan a mikrofon elé lépdelek - minden mozdulatot jól átgondolva, megfontolva - igyekszem rendezni kusza gondolataimat. Hogyan kezdjem? Köszönjek nekik, vagy csak kezdjem el mondani amit akarok? Amikor belekezdek a mondandómba nem gondolkodom. Csak úgy áradnak belőlem a szavak.
- Nem szeretném untatni önöket, egy rettenetesen közhelyes beszéddel, de van pár dolog, amit muszáj elmondanom - kezdek bele. - A helyzet az, hogy Peeta és Katniss... fiatalok, és bátrak voltak. Nem tehettem mást, ahhoz, hogy hazajussak, meg kellett ölnöm őket, de ha tehetném, most vissza forgatnám az időt. Azt szeretném, ha én maradtam volna bent az Arénában, hogy közülük valaki itt lehessen.
 Peeta családjára nézek. A fiú képét kivetítették egy vászonra mögéjük, előtte egy szedett-vetett tákolmányon áll egy nő, egy férfi, és kettő, valamennyivel fiatalabb fiú. De biztos, hogy Peetánál idősebbek.
- Peetával kezdetben szövetségesek voltunk - úgy döntök, kitálalok mindent. Nem mondok mást csak az igazat. Az igazság, pedig fájdalmas is lehet, de jelen pillanatban nem érdekel. Csak az érdekel, hogy szűnjön a bűntudat. - De erőszakkal láncoltuk hozzá a szövetséghez, hogy megtaláljuk Katnisst. De Peeta... Peeta nagyon szerette. Nagyon jó ember volt - könny szökik a szemembe. - Katniss pedig.. Katnisst én.. öltem meg - zokogtam fel. - Nem akartam. Nem. Nem tehetek róla, de alkatrész voltam a Kapitólium mocskos szerkezetében. Báb voltam. Báb vagyok. Ők kényszerítettek ezekre a gyalázatos gyilkosságokra.
Megtörlöm a szememet, és igyekszem visszanyerni a korábbi önuralmamat. De agyam leblokkol, nem tudok mást mondani. Ránézek Katniss családjára. Egy kislány, és egy törékeny nő. A kislány tizenkét, vagy tizenhárom éves, és mennyi gyötrelmet viselt már el? A nővére meghalt, és gondolom az apját is elvesztette.
- Sajnálom - nyögöm két síróroham között. - Nagyon sajnálom - szipogom, majd hátat fordítok, és elindulok az ajtó felé, hátrahagyva a virágcsokromat. De mielőtt beérnék, meglátok valamit az egyik kivetítőn.
Egy öreg nő kezdi el, majd egy fiatal férfi folytatja. Aztán a még többen. Megfordulok, és látom, hogy a halott Kiválasztottak családjai is a szájukhoz érintik a bal kezük három középső ujját, majd felém mutatják. Fogalmam sincs mit jelent ez, de annyira elérzékenyülök, hogy újabb könnycseppek hullnak a szememből. Én is ugyanígy teszek. Nem tudom miért, de ösztönből jön, és olyan erős késztetést érzek iránta, hogy muszáj megtennem. Aztán, már nem látok mást, mert két békeőr megrántja a karomat, és hátra felé kezd vonszolni.
Az ajtók hangos kattanással zárulnak be előttem, én pedig zokogva borulok le elé. Cashmere felsegít, és vigasztalni próbál, nem kevés sikerrel. Vállára hajtom a fejemet, ő pedig suttogni kezd a fülembe.
- Ma este nyolckor találkozhatsz velük. A raktárnál lesznek.