6. fejezet I.

Sziasztok, Bajnokok!
A mai rész kis késéssel érkezett, nagyon túlvállaltam magam, szinte egy perc nyugtom sem volt a hétvégén. De itt vagyok, és jött velem a 6. rész első fele. Rövidecske... de nagyon fontos. Feltűnnek benne régen látott szereplők, és kiderül... kiderül nos minden, ami köré a történet épülni fog. De nem spoilerezek.
Csak annyit tudok mondani, hogy jó olvasást!
U.i.: Teljesen befejeztem A szikrát, és büszke vagyok magamra :D
_________________________

Egy március ötödikei napon apám furcsa levelet kap, amit én bontok fel először, ügyet sem vetve arra, hogy apának érkezett, de valamiért az én címemre jött.
"Tisztelt Polgármester úr, Mr. Peterson!
Tudatjuk önnel, hogy felkelés történt két körzetben is, az egyik a Nyolcadik, a másik a Tizenkettedik. A Tizenkettedik ostoba polgárai a saját körzetüket próbálták elpusztítani, naiv módon azt hitték ezzel árthatnak a Kapitóliumnak, de csak maguk alatt vágták a fát. Több lakost letartóztattak. Kérem, tudassa az ön Körzetében folyó munkásságokról a múlt havi jelentés keretében.
Tisztelettel:
Milenius miniszter."
Kiejtem a kezemből a levelet, ami lassan szállingózva hullik alá. Felkapom a papírlapot, és a gondosan kanyarított betűket nézem, majd igyekszem visszacsomagolni úgy, hogy ne látszódjon, hogy felbontottam. Nem igazán sikerül. Berobogok a szobámba, és lefekszem az ágyra. Felkelés volt a Tizenkettedikben. És még is miért? Miért nem tudnak az emberek nyugodtan megmaradni a seggükön?
Lehunyom a szememet, ujjaimat a halántékomra szorítom, és megpróbálok koncentrálni.
- Glimmer - szólít meg Marvel. Felnyitom a szememet, és a hang irányába nézek. Ha nem tudnám, hogy meghalt, akkor azt hinném, tényleg itt van, olyan valóságos ez a hallucináció, de ez most nem érdekel. Vannak ilyen pillanatok, amikor látom őt. Valaki - anya - biztos állítja, hogy megőrültem, és talán nem is áll messze a valóságtól. Odarohanok hozzá, és átkarolom. Szinte érzem a testmelegét.
- Olyan régen jöttél - suttogom neki.
- Már igazán megszokhattad volna, hogy csak akkor tudok jönni, ha valami nagy bajod van.
Felnézek rá, majd újra vállába fúrom a fejemet.
- De most sincs sok időnk - folytatja, és az ágyamhoz vezet. - Miért hívtál?

Megérzi, ha szeretnék vele beszélni, így csak remélni tudtam, hogy most is így lesz.
- Az emberek lázadnak Marvel. Igazságot akarnak, de ezt senki sem tudja megadni nekik.
Marvel a semmibe mered, és sokáig nem szólal meg.
- Hát, ez esetben kell nekik egy vezető.
- De kicsoda? - kérdezem. Megvonja a vállát.
- Kérdezhetek valamit? - kérdi Marvel, mire bólintok.
- Természetesen - felelem. Marvel félrehúzza a száját, pillantása kemény lesz.
- Mi van Jeanineval?
Hú. Erre a kérdésre nem számítottam. Talán illett volna felkeresnem a szüleit és a nővérét néhányszor a temetés után, de pár sikertelen próbálkozás után feladtam. Úgy tűnt látni sem akartak, így inkább nem kerestem a társaságukat. Most fogalmam sincs mit mondjak.
- Nem tudom - lesütöm a szememet, és elmesélem neki, miért nem látogatom őt, és ő se engem. Nem szólal meg. Igyekszem olyan témát keresni, amin kedélyesebben el tudunk csevegni, de nem találok ilyet. Így csak ülünk, és nézzük egymást.
- Glimmer - kiált egy női hang. Az anyám. Nem válaszolok neki, és hallom ahogyan benyit a lakásba, majd a szobámba. Rá nézek, majd vissza Marvelre, aki mostanra már eltűnt.
- Mi van? - reccsenek rá.
Anyám a szívéhez emeli a kezét, majd magához int.
- Át kell jönnöd. Ma kötelező a tévét nézni a családoddal. Valami hír lesz, amit mindenkinek fontos lesz néznie.
- Miért nem nézhetem egyedül? - kérdezem.
- Mert nem. Gyere - mondja. Mérgesen nézek rá, de azért követem. Nem szólalunk meg egészen addig, amíg be nem érünk a házuk ajtaján. Az már nem az én házam.
- Szia, Glimmer - köszön nagy mosollyal Aspen. Mostmár sokkal, de sokkal jobb a kapcsolatunk. Én is másképp állok hozzá, és ő is hozzám. Átölelem, aztán a nappaliba megyünk, és leülünk a kanapéra a nagyképernyős tévé elé.
- Szia, Glimmer - mondja apa.
- Apa, kaptam ma egy levelet, szerintem félrecímezték. Az én házszámom, és a te neved volt rajta - átnyújtom a borítékot. Apa bólint, és lehajítja a kis dohányzó asztalunkra. A tévé pont akkor kapcsol be, amikor megigazítom a hajamat. Snow elnök jelenik meg egy pódiumon, kígyószemében gyűlölet csillog.
- Üdvözlet, Panem - mondja, és megigazítja a sálát. - Mint tudják, közeleg a Nagy Mészárlás, és úgy gondolom, pontosabban úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy ismertessük az idei rendkívüli játék szabályait. - egy kis borítékot vesz elő egy dobozból, amin egy nagy, hetvenötös szám van.
Torkomban dobol a szívem, ahogyan azon agyalok mi lehet azon a papírlapon, milyen szörnyűséget tartogathat számunkra? Kibontja a papírt, és lassan, komótosan olvasni kezdi.
- Emlékeztetőül, hogy a legerősebbek sem legyőzhetetlenek, hiszen mindnek van egy gyenge pontja - kezdi az elnök - idén, a 75. Éhezők Viadala és a Harmadik Nagy Mészárlás alkalmából, Bajnokok rokonai közül választunk - mondja, majd elhallgat.
Egy pillanatra meredt csend áll be, mintha arra várna, hogy mindenki megeméssze, aztán hosszan taglalni kezdi, hogy mik a szabályok arra az esetre, ha valakinek nincsenek elő rokonai. Dermedten hallgatom, ajkaim újra és újra elnyílnak, szemeimet marják a könnyek.
Ha nincs testvérük, akkor a szoros rokonságból választanak, akik még bent vannak a korhatárban. Természetesen, csak az élő győztesekre vonatkozik. Azonban, ha egy körzetből származó bajnoknak nincsen élő testvére, vagy közeli hozzátartozója, aki beleesik a korhatárba, akkor a tavalyi év Kiválasztottainak testvérei, vagy rokonai közül választanak.
Ha az ő rokonaik sem felelnek meg a feltételnek, akkor rendesen sorsolást tartanak, csak megbolygatva a szabványformát, 15-19 éves korig. Valamint tilos az önként jelentkezés. Automatikusan az a mentor, akinek a hozzátartozóját húzzák- kivéve persze, ahol egy bajnok van.
Először nem fogom fel, hogy mi történt. Nem tudom, hogy miért történik az, ami. Szüleim egyáltalán nem aggódnak, Aspen arcára viszont őszinte rémület ül ki.
- Glimmer - suttogja elhallóan. - Akkor ez azt jelenti... Ha engem választanak..akkor.. - elcsuklik a hangja. - Akkor én megyek a Viadalra?
Szája elé kapja a kezét, én pedig szorosan átölelem. Nem ő fog menni, rengeteg ember van még. Cashmereknek is van testvére, meg még egy csomó bajnoknak. Csak remélni tudom, hogy nem Aspent húzzák. Ő még túl fiatal, hogy túléljen egy megpróbáltatásokkal teli arénát, egy Viadalt, ahol csak egy, a legerősebb, legleleményesebb maradhat. Se több se kevesebb, csak egy.
- Nem te mész, érted? - letérdelek hozzá, és kitűröm fekete haját a szeméből. - Minden rendben lesz.
- Te csak ne nyugtasd - veti közbe hideg hangon apa. - Ha ő megy, akkor ugyanolyan dicsőséggel tér haza, mint te, vagy hal hősi halált.
Lassan felállok.
- Ezt nevezitek hősi halálnak? Azt, hogy valaki szórakoztatásra haljunk meg? - kérdezem hisztérikusan. Nem gondolkodom, kirohanok a házból, és az erdő felé, a kis zugomhoz. De félúton meggondolom magamat, és inkább hazáig futok. Teljesen elegem van. Vajon, mindig is ezt tervezték? Hetvenöt évvel ezelőtt, arra gondoltak, hogy milyen jó lehet még jobban megszívatni ezeket a szerencsétleneket?
Beesek az ajtómon, majd hangos csattanással bevágom magam mögött. Leülök a kályha mellé - amibe természetesen nincs begyújtva - és kinézek a nagy, üvegajtómon. Könnyek csusszannak ki a szememből, végigmásznak az arcomon. Mint valami mesztelen csiga. Fúj.
Lehajtom a térdemre a fejemet, és csak bámulok a semmibe. Aspent is el akarják venni tőlem, de ezt nem hagyhatom.
- Peterson - szólal meg Marvel. A hangjától összerezzenek, de egyből melegség önti el a szívemet, ahogyan meglátom aggódó arcát.
- Ó, Marvel! - Olyan hangos zokogásba török ki, hogy talán még a szomszédos házakban is hallatszik. Marvel nem szólal meg, csak átkarol, és a hátamat simogatja. Annyira jól esik a közelsége, noha tudom, hogy normális ember már pszichiátriára ment volna, ha arra jön rá, hogy látja a halottakat. De én nem akarok. Addig sem hiányzik annyira. Erről még soha senkinek sem beszéltem, félek, komplett őrültnek tartanának - ami nem is áll messze a valóságtól. Komplett idióta vagyok, de nem zavar. Ilyenkor olyan, mintha Marvel ténylegesen itt lenne, persze tudom, hogy nincs így, de gyorsan ki akar verni a fejemből. Akkor a végén még eltűnne.
- Mi a gáz, Peterson? - kérdezi, mikor már abba hagyom a bőgést.
- Snow kihirdette a Mészárlás szabályait - felelem, miközben kihámozom magamat az ölelésből. Kitűröm a hajamat a szememből, és őt nézem. Sötét szemei aggódóan fürkészik arcomat, amire ismét felveszem a maszkomat. A Viadal óta nem volt rajtam.
- A bajnokok rokonai közül választanak - suttogom. Kicsi kell csak, hogy ismét sírva fakadjak. Aztán, ténylegesen eltörik a mécses. Szája elkerekedik, őszinte csalódottság látszik a tekintetéből.  - Félek, hogy őt válasszák - zokogom, csoda, hogy érteni, amit mondok. Végigsimít a karomon, majd egy szomorú sóhaj keretében ezt mondja:
- De legalább akkor tudsz neki segíteni az arénában. Tudod mi lesz a legjobb számára. Aspen amúgy is erős kölyök, talpraesett. Emlékszel Finnick Odairre, ugye?
- Persze - felelem szipogva. Megtörlöm az orrom, majd felállok, és a kanapéra ülök. Marvel szó nélkül mellettem terem, és leül. Belehajtom a fejemet az ölébe. Simogatja a hajamat.
- Rövidebb lett a hajad, mióta utoljára láttam - feleli elhallóan. Nem hozom fel, hogy az imént még Finnick Odairről, a legfiatalabb bajnokról volt szó. Finnick Odair, az igéző zöld tekintetű, sármos izompacsirta, aki félelmetesen jól bánik a szigonnyal, nem több, mint tizennégy évesen nyerte meg. Bámulatos volt. Arra ugyan nem emlékszem, hogy önkéntes volt-e, de arra igen, hogy sokáig a Hivatásosakkal harcolt.
- Nem igaz - vetem ellen. - A Viadal vége óta ilyen rövid. Egy centit se nőtt.
Marvel tovább csavargatja a tincseimet, csigákat ír le a fejbőrömbe. Annyi mindent szeretnék még kérdezni tőle, de elnyom az álom.
Amikor felébredek, már nincs velem.