7. fejezet I.

Sziasztok, bajnokok!

Ez a fejezet... Hú. Ez az a rész, ahol beindulnak az izgalmak,  jobban mondva ez a részlet az izgalom előtti fejezetrészlet, de a következőben már itt az Aratás. Bizony. Hamarosan megtudhatjuk kik kerülnek be az arénába, kik lesznek a mentorok. Addig is, jó olvasást!

Lauren W.

________________________________________________________________________________

Az első órán, a vonaton történt dolgokat kell átbeszélnünk, a "tanmenet" szerint.
Aspen leül velem szemben egy székre, és minden idegszálával a feladatra koncentrál.
- Szóval, vágjunk is bele - megköszörülöm a torkomat, és lapozgatni kezdek a füzetemben. - Amikor felérsz a vonatra fontos, hogy egyél, és lakj jól. Nem utolsó sorban pihend ki magadat.
- Nem térhetnénk át valami izgalmasabb dologra? - kérdezi hatalmasat sóhajtva.
- Minden dolog fontos - felelem. Aspen sóhajt, és rám szegezi a tekintetét. Folytatom a mondandómat.
- Miután minden körzetben megtörtént az Aratás, egy összefoglalás során megnézhetjük az ismétlést, ahol láthatjuk, hogy milyen ellenfelek vannak. Fontos, hogy minden, ismétlem minden Kiválasztottra figyelj oda, sohasem tudhatod ki lesz az, aki a vesztedet okozhatja.
- Ezt hogy érted? - kérdezi. Meredten a szemembe néz, arcán őszinte értetlenség tükröződik.
- Mindegy, hogy melyik körzetből érkezett, mennyi idős, mennyire vékony... mindből komoly ellenfél válhat. Elég egy rossz lépés - fejtem ki. - Tehát, nézzük a tavalyi példát. Itt volt Katniss Everdeen, akinek sem én, sem Marvel - nevének említésekor megremeg a hangom- nem tartottunk nagy jelentőséget, pedig kis híján végzett velem. Lehet, hogy valaki vékony, gyenge, viszont nagyon okos. Cseles, jól taktikázik, és páratlan harcos. Sosem lehet tudni.
- Mint Johanna Masonnél? - kérdezi, én pedig bólintok.
- Mint Johanna Masonnél - igyekeztem olyan anyagokat összeállítani, mint tavaly Cashmere és Gloss nekem, csak sokkal jobbakat, részletesebbeket. Így utána néztem Johannának is, és a többi bajnoknak. Ezek az adatok szintén külön füzetet kapnak. - Milyen taktikát alkalmazott Johanna? Azt tudod?
- Persze - bólogat hevesen. - Dilisnek, gyengének tetette magát, aztán mindenkit legyilkolt a baltájával.
- Pontosan. Szerintem neked nem lenne szerencsés ezt követni. Neked nem dőlnének be, elvégre, Hivatásosnak készültél, vagy mi a szösz - teszem hozzá.
- Tehát, ne becsüljem le az ellenfeleimet? - kérdezi az eredeti témához visszakanyarodva Aspen.  Bele lapozok a jegyzeteimbe, és beszélünk róla. Egy óra elteltével végzünk úgy nagyjából, és elérkezett a kérdésekre szánt idő. Aspen persze közben is kérdezett, de nem tudtam mindet megválaszolni, így arra bíztattam, hogy írja le őket. Nem sokat írt le, de azokat szépen sorjában megbeszéltük, és részletesen kielemezzük.
Mikor úgy gondoljuk, hogy végeztünk, akkor hazakísérem, de nem megyek be. A bejelentés óta nem jártam otthon. Vagyis, az már nem az otthonom. A napon többi részét a gyakorlat kidolgozásával töltöm.
- Prob - lé-ma meg - ol - dás - szótagolom hangosan, miközben írom, aztán egy csillagot teszek a végére, a lap alján pedig megmagyarázom, hogy mit értek ez alatt. Különböző helyzeteket fogok leírni Aspennek, neki pedig ki kell dolgoznia legjobb tudása szerint, természetesen megadott időkorlát szerint.
Hamar befejezem, mert álmos leszek és elalszom.
A keddi nap információ szerzéssel telik. Mivel ezen a napon Aspennek az edzőteremben van dolga, ma nem találkozunk. Helyette kibővítem a tudásomat. A kórházba megyek, és kérek egy kis oktatást, fogalmazzunk úgy, hogy elsősegély-gyorstalpalót. Először próbálom magamba szívni azt a rengeteg tudást, amit a nővér mond, de rájövök, hogy reménytelen. Így inkább levideózom, hogy miket csinál, és szorgalmasan jegyzetelek. Tíz fogást mutat, ami egy laikusnak jól jönne, teszem azt fel egy arénában. Kettesével osztom fel otthon, és illesztem a tanmenetbe. Délután egytől háromig fotózásom van, szóval a Szalonba kell mennem.
A Szalon a Körzet szebbik felén található, mindenféle műszaki kütyü van benne, meg sminkes cucc. Noha, nem olyan jó minőségűek mint a Kapitóliumba, de azért nem semmik.
Silvya, egy Kapitóliumból érkezett nő siet ki elém, majd beterel egy fülkébe, ahol az itteni előkészítő csapatra bíz.
Egy nagy székre ültetnek, és a hajammal kezdenek babrálni. Nem igazán figyelek, mert meglátom Marvelt, amint elém áll, és bepózol a tükörbe. Kis hiján elnevetem magamat.
- Na, mi van, Peterson? - kérdezi nevetve. Nem válaszolok, csak beleharapok az ajkaimba.
Különböző grimaszokat vág, amitől megint csak nevethetnékem támad, de elfojtom, így csak kuncogok. Nem értik, hogy min vigyorgok, mint a vadalma, szerintem azt hiszik, hogy nem vagyok komplett.
- Tudod, azon gondolkodtam, kipróbálhatnánk valami újítást - mondja az egyik nő, akinek elfelejtettem a nevét.
- Még pedig? - kérdezek vissza, egy kicsit félve. Nem szeretem az újítást. Marvel rám szegezi a tekintetét, amitől zavarba jövök.
- Barnára festenénk a hajadat - mondja. Az ötletet elsőre elvetem, szó se róla, de Marvel fancsali ábrázatát látva eljátszom a gondolattal.
- Átgondolom - mondom. Elvégzik az utolsó simításokat a hajamon, majd át akarnak térni az arcomra, de leállítom őket.
- Kaphatnék egy percet? - kérdezem reménykedve, hátha egyedül hagynak Marvellel. Nagyon szeretnék véleményt kérni tőle, és hiába próbáltam előidézni az utóbbi napokban nem jött. Bólintanak, és kimennek.
- Szóval barna, mi? - vonja fel idegesen a szemöldökét.
- Eszem ágában sincs befestetni a hajamat- tiltakozom. - Hogyhogy nem jöttél? - kérdezem.
- Nem volt időd. És nekem se - hajtja le a fejét. Odalépek hozzá, és összekulcsolom az ujjainkat, vállára helyezem a kezemet. Ha most egy kívülálló látna, totál hibbantnak tartana, de cseppet sem érdekel. Vannak bajnokok, akik elvesztik a józan eszüket a Viadal után. Ilyen például Annie Cresta, aki teljesen megőrült, de egyesek szerint már nem annyira labilis. Én azért nem akarom úgy végezni, mint ő, de legalább nem én lennék az egyetlen, és ez megnyugtat valamelyest. Nem teljesen, de egy kicsit igen.
- Mi dolgod van neked? - kérdezem nevetve.
- Rád kell vigyáznom - suttogja mélyem a szemembe nézve. Annyira meghatódok ettől, hogy könnyek szöknek a szemembe, és kis híjján elbőgöm magam. Ő vigyáz rám, de én már nem tehetek érte semmit, talán csak annyit, hogy megjegyzem a nevét, és éltetem az emlékét. Mélyen egymás szemébe nézünk, azok a fránya pillangók megint repdesnek a gyomromban.
Közelebb hajolok, hátha van esélyem megcsókolni, ám, amikor az ajkunk összeérne eltűnik.
***
- Jobban dörzsöld - mondom, és letérdelek Aspen mellé. Kezemet kezére szorítom, és próbálom úgy mozgatni, hogy a kis farakás begyulladjon. Látom a szemén, hogy őszintén elege van belőlem. Az elméleti órákat egyenesen utálja, és a gyakorlatiakért sincsen oda. Bár, amióta az elsősegélynyújtásról áttértünk az erdőben való gyakorlatozásig egészen el van.
Március óta gyakorlunk, egészen pontosan két hónapja, de még mindig vannak olyan dolgok, amiket nem tud. Az elméletet már lassacskán lecsökkentjük, és növeljük a gyakorlati órák számát. Persze a kiképzőterembe is jár, szóval általában hagyok neki egy nap szabadidőt.
Amikor ötödére sem sikerül neki meggyújtani a tüzet, feláll, és durcásan eldobja a botját.
- Elegem van! - kiáltja a semmibe.
- Aspen, muszáj... - kezdeném a szokásos magyarázatot, de közbe vág, és dühösen engem méreget.
- Olyan vagy, mint egy zsarnok. Aspen ezt csináld - utánozza a hangom. - Aspen azt csináld. Ez így nem jó, újra.
Elhallgat, és mélyen a szemembe néz.
- Olyan vagy, mint apáék.
Mintha kősziklát ejtenének a fejemre, annyira megsajdul a gondolattól, hogy apáékhoz hasonlít. Belesajdul a szívem, hogy neki is fájdalmat okoztam. Ráadásul az utóbbi időben Marvelt is kevésszer láttam. Egyszerűen akárhogy próbálom, nem tudom előidézni.
- Kérlek ne haragudj - suttogom bűnbánóan, és hátravetem a hajamat. - Csak szeretném, hogy a legtöbb dolgot elsajátítanád. Az alatt a három nap alatt majd csak tökéletesíteni kell.
Aspen felsóhajt.
- Rendben. De kössünk alkut. Mostantól nekem is van egy kis beleszólásom abba, hogy mit csinálunk.
- Oké - egyezek bele. Nem igazán tetszik, de ha ez kell ahhoz, hogy tovább gyakoroljon, akkor beadom a derekam. - Mihez lenne kedved?
- Hát - feleli. Kilép a barlangból, ahol a tűzcsiholást gyakoroltuk. - Fáramászás, vagy rejtekhely keresés. Ezeket nem tanítja az oktatónk.
- Jó, akkor kezdjük a fáramászással - felelem bizonytalanul. Ez sosem ment, ráadásul nem csak a magasság miatt. Egyszerűen nem megy ez nekem.
Aspennek kell kiválasztania egy tetszőleges fát, a lehető leggyorsabban, és nagyon hamar fel kell másznia. Én leszek a támadója. Arra bíztattam eddig is, hogy ha belekeveredik egy zűrös helyzetbe, inkább meneküljön, mintsem valami baja legyen. Tíz másodperc előnyt adok neki.
Futni kezd, lefelé a dombom, mire az aljához ér, én is elindulok.
- Ne menekülj Aspen - kiabálom ördögi éllel a hangomban, és gyorsítok a tempómon. Aspen is fokozza az iramát, és cikk-cakkban megy, úgy, ahogyan tanítottam. A sűrű erdőben ez csak előnyére válhat, de itt, ahol csak néhány cserje van, csak lassítja. Amikor egy kicsit lehagy, körbekémlel fák után. Amikor megtalálja a neki tetszőt elkezd felkapaszkodni rá. Én nem állok meg, hamarosan odaérek a fája alá.
- A fáramászás nem segít, Aspen! - kiáltom neki. Ekkor valami váratlan történik. Nem az Első Körzet erdejében vagyok. Nem Aspen van a fán. Nem csak gyakorlunk. Újra az arénában vagyunk, fejem felett Katniss mászik magasabbra és magasabbra, körülöttem a többi Hivatásos fenyegeti a megszeppent lányt. Vérszemet kapok, minél előbb meg akarom ölni.
Felsikoltok, és lerogyok a földre. Fejemet a földbe verem, és motyogok magamban.
- Ez nem a valóság. Ez nem... a valóság - suttogom.
- Glimmer, jól vagy? - kérdezi Aspen, aki már lemászott, és mellém lépett.
- Persze - makogom. Igyekszem rendezni a gondolataimat, de egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy biztonságban vagyok. Én nem kerülhetek többé az arénába. Csak Aspen. Aspen. Meg kell védenem őt, nem eshetek szét. - De mára befejezzük az edzést, nem baj? - kérdezem még mindig a földön fekve. Aspen bólint, és felsegít. Hazáig kísér, ott aztán megvárja amíg elalszom.
Álmomban ismét az arénát járom, valami, vagy valaki folyamatosan üldöz, és nem tudom lerázni. Futok, és érzem, hogy ott liheg a nyakamba, az erdő sűrűje felé terel. Száguldozik az adrenalin az ereimben, szívem mindjárt kiesik a bordáim közül, olyan hevesen ver. Látómezőm hol keskeny, hol pedig kiszélesedik, az erdő viszont egyre sűrűbb és sötétebb lesz, ahogyan beljebb kerget. Megbotlok egy semmiből előkerülő gyökérben, de nem tudok felkelni, hiába is próbálkozom. Kezeim belesüllyednek a talajba, ahogyan lábaim is. Mintha futóhomokba estem volna. Belemegy a számba, így nem tudok kiabálni, pedig legszívesebben sikítanék. A sötétség ránehezedik a szememre, és a lény is közelebb ér.
Fel akarok ébredni. De nem tudok.