11. fejezet I.

Sziasztok! Megérkezett az új rész. :) Nem tudok mit mondani, csak annyit, hogy jó olvasást!

__________________________________________________________________________

 

Ezt nagyon meg fogjuk szívni. Ezt nagyon -  nagyon meg fogjuk szívni.
Aspen fogja ezt a legjobban megszívni, meg persze Prim és Gale. Talán Celeste is.
Antonion, Cinna, meg a többiek stylistja. És ki lesz az, aki megint megússza?
Én.
Én fogok elveszíteni valakit. Valakiket.
Nem akarom, hogy bármi bajuk essen. Kibuggyannak a könnyeim, le akarom szidni Antoniont, amiért ilyen vakmerő ötlet jutott az eszébe, de nem teszem. Helyette csak nézem, ahogyan a könnyfátyolon át elhomályosodik előttem az arca.
- Ti meg mi a francot képzeltek magatokról? - áll fel Cashmere, a kérdést egyenesen Antonionnak és Delijának intézi. Fel alá sétál, tűsarkúja meg-meg koppan, kezeivel hol beletúr a hajába, hol pedig idegesen keresztbe fonja mellkasán. - Ezzel egyértelmű felhívást tettetek arra, hogy Snownak fizetnie kell a tetteiért, és készek vagytok lázadást szítani! Hogy a csudába gondoltátok? Ha Celestenek bármi baja esik miattatok...
Megáll, és hátratúrja két kezével a hosszú hajzuhatagát. Combközépig érő ruháján megcsillan a fény, az ékkövek amikkel kirakták kék és szürke színben tetszelegnek. Könnyek buknak ki a szemén, ajkait lefelé görbíti.
- Cashmere, ez nem olyan durva,  mint... - kezdem, de közbevág.
- Mint mi? - hangjából ellenségeskedést vélek felfedezni, amit nem tudok hová tenni. Igazán nem lehet rám mérges, most nem.
- Mint... amire először gondoltam - mondom kis habozás után.
- Te tudtál erről? - bök rám a mutató ujjával. Erőtlenül bólintok. - Van fogalmad arról, mekkora veszélynek tették ki őket? Aspen is bemegy az arénába, nem csak Celeste, Glimmer. Aspen is ugyanúgy veszélybe lesz, és ugyanúgy el akarják majd tenni láb alól a Játékmesterek!
Megvonaglik az arcom. Sosem akartam, hogy Aspennek baja essen, legalábbis komolyan nem szerettem volna. Persze, régen idegesített, és utáltuk egymást, de akkor is az öcsém, és nem szeretném, ha bántódása esne.
- Te már megjártad egyszer az arénát, igazán tudhatnád, hogy miket vehet el tőled ez a játék!
Fájdalom hasít a szívembe, mintha megforgatták volna benne a tőrt, amit olyan régen szúrtak belé. Minden vér kiszökik az arcomból, könnycsatornáim megtelnek, erős koncentrációra van szükségem, hogy itt helyben ne essek össze a fájdalomtól. Erős maradok. Már csak azért is.
Cashmere hisztije miatt lemaradtunk Snow elnök beszédéről, így csak Claudius összefoglalóját hallhatjuk, amint annyit mond:
- Igazán bátrak ezek a Kiválasztottak! A tavalyinál is izgalmasabb Viadalnak nézünk elébe!
Vagyis sokkal borzasztóbbnak - fordítom le a mi nyelvünkre.
Elég érdekesnek találom, hogy még mindig nem indultak a keresésemre a kórházból, de nem nagyon foglalkoztat. Addig jó, amíg nem vagyok különböző gépekre kötve.
Antonion-nal visszamegyünk oda, ahonnan a szekerek indultak, és várjuk, ahogyan Aspen és Celeste szekere befut. Aspen idegesnek tűnik, Celeste teljesen le van döbbenve.
Aspen leugrik a szekérről, ledobja a köpenyét, és sebesen odarohan hozzám, átkarolja a derekamat. Arcomat a feje tetejébe fúrom, a könnyeknek azonban ismét gátat szabok. Ezek az emberek nem láthatnak sírni, nem engedhetem meg magamnak, hogy a tekintélyemet a földbe tapossa néhány könnycsepp. Bár, ha jobban belegondolok, a mentorokkal történő első találkozás mér megtette ezt. Eltolom magamtól, és megfogom a vállát. Valamiért arra gondoltam, hogy sírni fog, de amikor zöld szemébe nézek, csak aggodalmat látok.
- Neked nem eshet bajod, ugye? - kérdezi, mire újra magamhoz szorítom.
- Miattam nem kell aggódnod,  jó? Csak koncentrálj arra, hogy a maximumot hozod ki magadból. Ahogy tanítottam. Most menj, Amira mindjárt jön.
Megsimítom az arcát, aztán sarkon fordul. Látom, ahogyan Cashmere és Celeste is össze vannak borulva, de náluk nem lehet valami bensőséges ez a beszélgetés.
Lassan megérkezik a többi körzet szekere is, így bőven kapunk szúrós pillantásokat, de nem érdekel. Alig várom, hogy befussanak a Tizenkettesek is, mivel Aspennek ők kellenek szövetségesnek. Celeste meg egyáltalán nem érdekel, de lévén, hogy egy körzetből érkeztünk,  muszáj neki is segítenem, úgy, ahogyan Gloss is „segített” nekem tavaly.
Miután Haymitch és Cinna is odaért, odamegyek Aspenhez.
- Aspen, Celeste. Menjünk szövetségesre vadászni - mondom hatalmas mosollyal az arcomon. Cashmere szeme szűken vizslat, de aztán jön velünk. Prim és Gale felé megyek. Amikor oda érünk, köszönünk egymásnak.
- Glimmer Peterson vagyok - mosolygok a fiúra, és kinyújtom a kezemet felé.
- Jól tudom - feleli gúnyolódva. Tetőtől talpig végigmér egy grimasszal az arcán. - Te ölted meg Katnisst.
Megfagy a levegő, senki se szól hosszú percekig.
- Ugyan, fiam - mondja Haymitch. - Nem tudhatod előre, hogy te mit fogsz művelni az arénában. Nem róhatod fel neki.
- Ó, dehogynem - csattan fel, de aztán Prim csitítására abbahagyja.

- Szeretném felajánlani az öcsém, Aspen, és Cashmere húgának, Celest-nek a szövetségét - mondom. Celeste szeme felcsillan, ahogy a fiúra néz. Gale elég jóképű, széles válla, szürke szeme van.
- Ez az ajánlat csak nekem szól, vagy Primet is bevehetjük a szövetségbe? - kérdezi, miközben szeme ide-oda ugrál köztem, Celeste, és Cashmere között. Cashmere szólalna meg, de belé fojtom a szót.
- Természetesen mindkettőtökre vonatkozik - mondom.
- Mi? - csattan fel Celeste. - Nem elég, hogy Aspennel szövetséget kötöttem, elvárnátok, hogy egy másik tizenhárom éves kiscsajjal is egy csapatba játsszak? Azt elfelejthetitek - sziszegi, és hátraveti szőke loboncát.
- Prim nélkül nem megyek bele - mondja, és hátat fordít nekünk, azzal egy nővel - aki feltételezem, a stílustanácsadója lehet - elmegy. Prim, Cinna és Effie is követik, Haymitch szánakozó szemmel néz rám, aztán ő is a többiek után megy.
- Remek, ezt most megcsináltad - savazom Celestet. - Igazán belemehettél volna! Nem értem mi a bajod Aspennel, és Primmel, simán...
- Hé - kiált bele Cashmere. - Celeste teljesen jogosan akadt ki. Te belegyeztél volna a helyébe? Képes lettél volna a pártjára állítani egy bányászt, egy törékeny kislányt, meg az öcsédet, csak azért mert Aspennek az, hű de jó lesz! Tudod, valószínűleg ketten már a vérfürdőben meghalnak, és akkor mi lesz? Ketten a többiek ellen? Vicc vagy Glimmer, remélem, tudod - mondja, aztán Celesttel együtt a lifthez megy. Egy percig elgondolkozom. Én belementem volna Celeste helyébe? Képes lettem volna annó szövetséget kötni Primmel, és Aspennel Gale miatt, úgy, hogy közben ott vannak Pszihéék? Képes lettem volna a gyengébbeket – noha most tudom, hogy Aspen remekül felkészült – választani az erősek helyett? Arra jutok, hogy ez most nem számít, és igazságtalan volt Cashmeretől. Nem tudhatjuk mi lett volna ha…

Hát jó, ha így játszunk, akkor áldásom rá.
- Ne aggódj Aspen. Kerítek neked mást - mondom mosolyogva. Kézen fogom Aspent, persze ő rögtön elrántja a karját tőlem. Megforgatom a szememet, és a lift felé vezetem. Felmegyünk, közben Finnick, Annie és a mentoráltjai csatlakoznak hozzánk.
A tavalyi lifthez képest sokkal, de sokkal tágasabb, de ugyanúgy üvegből van.
- Glimmer, azt hiszem mi még nem találkoztunk személyesen - mondja Annie, és mellém lép. Hatan vagyunk a liftben, de kényelmesen elférünk, még mozogni is jócskán tudunk. - Annie vagyok – kezet nyújt, majd két puszit is nyom az arcomra. Én is bemutatkozom, és bár bátortalannak látszik, rövid beszélgetés után rájövök, hogy valójában milyen nyílt. Amikor az öccséről beszél, Jeffről mérhetetlen szeretet árad a hangjából. Jeff is nagyon kedves, próbál szóba elegyedni Aspennel, aki belemegy a társalgásba. Finnick bemutatja a húgát, Rambint, és ő is nagyon szimpatikus. Hasonló stílusa van, mint Finnicknek, mintha a klónja lenne, csak a lány verziója. De hát, nem hiába a húga.
Nem tudunk sokat beszélni, mert felérünk az első emeletre, itt pedig ki kell szállnunk. Elköszönünk, és belépünk a szállásunkra, ami ugye az egész első emelet.
Ha a tavalyira annyi volt a véleményem, hogy "Aszta" akkor ez hipermega aszta. A tér sokkal nagyobb, a kanapé sokkal puhábbnak néz ki, a tévé vagy kétszer akkora, és a látvány...na, az aztán undorító. Egyenesen rá láthatunk Snow elnök palotájára, amit kissé furcsállok. Miért helyeztek ilyen közel hozzá?
Aspen egyből felfedezi a szobáját, gondolom Cashmere és Celeste is ott van, mert egyedül Amira ül pávatollas ruhájában a kanapén, keresztbetett lábakkal. Olyan előkelően lapozza az újságot, hogy az valami hihetetlen.
Úgy döntök jobb társaság hiján leülök mellé.
- Amira, kérdezhetek valamit? - kérdezem, mire felemeli fejét, és rám néz.
- Ó - nyögi vékony hangon. Biztos odáig van az örömtől, hogy valaki az ő véleményére is ad. - Hát persze kedveském.
- Nos... - kezdem, aztán elgondolkodok egy pillanatra. - Szóval...
Felállok, és jobbra-balra kezdek sétálni.
- Nekem itt senki nem mond  semmit! - Csattanok fel olyan hangerővel, hogy ex-kísérőnőm összerezzen a meglepetéstől. - Fogalmam sincs mi egy mentor dolga, azt hittem Cashmere segít de... de csak ellenségeskedik velem. Tavaly megpróbált segíteni, most azonban mintha csak hátráltatni akarna - panaszolom. Nem értem magamra, miért épp ennek a kapitóliumi libának öntöm ki a lelkem, de Amira olyan okosságot mond, amit nem néztem volna ki belőle.
- Ez csak természetes, kedveském. Hiszen tavaly te voltál a mentoráltja, kötelességed volt segíteni. De te is a legjobbat akarod Aspennek, és ő is Celestenek. Tudod milyen, bárkin képes átgázolni, hogy elérje a célját, főleg ha fontos emberről van szó. És a húga elég fontos neki. Elvégre, csak egy ember fog kikerülni az arénából élve.
- Igen - felelem. - Teljesen igazad van. Ez az egy ember pedig Aspen lesz.
Elmosolyodik magabiztosságom látván, de aztán felállok, és szó nélkül magára hagyom.
Befészkelem magamat a mentorok egyik szobájába. Hallottam olyanról, hogy valakiknek egy szobájuk volt, szerintem Finnick-nek és Annie-nek. Én viszont örülök, hogy külön szobában lakhatunk az itt tartózkodásunk idejére. Nem szeretném Cashmeret bámulni, és lehet Gloss is sokszor meg fogja látogatni, őt meg pláne nem akarom látni. Örülök, hogy miután lement a Győzelmi Körút nem kell hallgatnom a tanácsait.
Bevillan egy emlékkép Marvel nővéréről Jeanineról.
Miután Marvel megkérdezte tőlem, meglátogattam-e valaha a testvérét, bűntudat árasztott el, de az nap nem volt rá időm. Így pár nappal az Aratás előtt elsétáltam a házukhoz.
Mrs. és Mr. Brooker nem fogadtak valami szívesen, ami érthető, hisz miattam halt meg a fiúk. Ha én nem csavarom el a fejét, Marvel még most is élne - mondogatták. De azért beengedtek.
- Hogy vannak? - kérdeztem az anyjára nézve. Fekete gyászruhája takarásába menekült, láttam, hogy könnyek csillogtak a szemében.
- Azt mondják az okosok, hogy az idő segít. Hát, szerintem egyáltalán nem - tettem hozzá, hogy érezzék, én is hasonlóan gondolkodtam.
- Neked is fáj Marvel elvesztése? - kérdezte Mr. Brooker. Bólintottam.
- Hiszen szeretem - azt hittem ez mindent megmagyaráz, és végre gyászolhatjuk együtt a szerelmemet, de nem így történt.
- Még van képed idejönni? - süvölti magából kikelve Marvel anyja. Ledobta a kezében szorongatott ruhazsebkendőt, és támadóan felém bökött ujjával. - Azok után, amit tettél?
- Nem értem, asszonyom... én nem - kezdtem volna a magyarázkodást, de férje belém fojtotta a szót.
- Távozz, Glimmer - mondta. Értetlenkedve bámultam rájuk, de aztán kimentem, és ahelyett, hogy jól rájuk csaptam volna az ajtót - amihez kedvem lett volna - inkább halkan, finoman csuktam be, lássák mennyire jól nevelt is vagyok. Abban a percben, ahogy kattant a zár, Marvel anyja keserves sírásban tör ki.
Mennyivel jobb lett volna, ha Marvel nyer, és nem én.

Engem senki se siratna ilyen veszettül, és nekem se fájna annyira a hiánya. Tudom, önző vagyok, de Marvel is merő önzésből itta meg a mérget. Legalábbis, így gondolom egy percig, aztán mérhetetlen bűntudat árad szét az ereimben. Marvel nem azért ölte meg magát, hogy engem bűntessen, èpp ellenkezőleg. Engem akart védelmezni.
Miután elhagytam Marvel szüleinek a házát, Jeanine-hez mentem, aki már külön élt a szüleitől. Fogalmam sem volt, van-e neki párja, vagy nincs, de annyira nem is izgatott. Miután kopogtam, Jeanine állt előttem ragyogó szemekkel, de látszott rajta, hogy eléggé megviselt. Amikor meglátott, lehervadt a mosoly az arcáról.
- Mit akarsz? - kérdezte ellenségesen, de látszott rajta, hogy azért örült a találkozásnak.
- Csak beszélni szerettem volna veled - suttogtam, mire kinyitotta az ajtót, és beljebb invitált. Egy székre mutatott, mire helyet foglaltam.
- Ki az, édesem? - kérdezte az emeletről egy férfihang.
- Glimmer, Marvel... barátnője - hangja tétovázott a barátnője szónál, de nem volt benne (annyi) undor, amikor kiejtette. - Maradj csak nyugodtan fent - kiáltotta. - Tudod, épp most kérte meg a kezemet - újságolta, és a képembe tolta a hatalmas jegygyűrűjét, ami az ujján virított.
- Csodaszép - mondtam, és igaz is volt. Tényleg szép. - Gratulálok.
- Köszönjük - mondta, és szipogott. Könnyek tódultak a szemébe. - Marvel is mennyire örült volna.
Akkor eltörött a mécses, és Jeanine sírva borult a vállamra. Nyugtatgattam, de örültem, hogy ő a szüleivel ellentétben nem engem hibáztat. Mikor megnyugodott, leültünk az asztalhoz, és beszélgetni kezdtünk. Nem tudtam mikor mondhatom el azt, amiért jöttem. Végül öt perc után nyögtem be.
- A szüleid nagyon ellenségesek voltak velem, amikor ma meglátogattam őket - böktem ki.
- Mármint? - kérdezte, én pedig elmeséltem az egész herce-hurcát.  Felnevetett.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem megdöbbenve, számat elkerekítve. Legyintett a kezével, majd visszarendezte arcvonásait.
- A szüleink sosem hittek az igaz szerelmemben - mondta. - A kapcsolatuk egy fellángoláson alapult, aztán puszta hatalmi játékká nőtte ki magát, mivel, hogy mindketten bajnokok, nagy eséllyel lehettek volna bajnok gyerekeik. Vagy legalábbis egy bajnok gyerekük. Én sosem akartam menni a Viadalra, és belátták, amikor sorra kudarcot vallottam minden küzdősport terén. Marvel azonban, ígéretes volt. De aztán, jöttél te - mutatott rám a mutató ujjával.
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy engem te is engem hibáztatsz? - csattantam fel egy kissé ingerülten.
- Szó sincs erről - csitított. - Csupán arra akarok kilyukadni, hogy alaposan felforgattad a számításaikat, és ez nem tetszik nekik. Meg, azt hiszik megjátszottad Marvel iránti érzéseidet.
- De hát azt mondtad megvetik a szerelmet! - mutattam rá.
- Nem, csupán azt, hogy nem hisznek benne - javított ki. - De ha valamiben jók voltak, az a nevelés. Attól, hogy néha ellenségesek voltak velünk, szerettek minket, még saját maguknál is jobban. És te voltál az, aki megfosztotta a bajnoki címtől - elkeseredett arckifejezésem láttam helyesbítette magát - Ezt ne szó szerint értsd.
Sokáig beszélgettem Jeanineval. Ahhoz képest, hogy alig ismertük egymást máris megnyílt, és segített tisztán látni a dolgokat. Tudom, hogy nem annyira erős, mint amennyire mutatja magát, de talán már feldolgozta testvére elveszítését.
- Peterson. - Marvel hangja zökkent ki a töprengésemből, és annyira megörülök, hogy látom, hogy kis híján a nyakába ugrom. Aztán meg is teszem.