9. fejezet II.

Sziasztok Bajnokok!

Megérkezett az új rész, remélem tetszeni fog nektek! :)

Ebben a fejezetben sok minden ki fog derülni, de nem árulok el semmit, nem szeretném elspoilerezni a lényeget.

Mint mindig, most is köszönök mindent, a feliratkozókat, pipákat, kommente(ke)t, a linkcsere kéréseket.

Jó olvasást, puszi mindenkinek!
Lauren W.

_____________________________________________________________________________

Megfagy a vér az ereimben, ennek a névnek hallatán. Kezeim ösztönösen ökölbe szorulnak, ahogyan előtör bennem az a sok-sok emlék, a legtöbbet elfojtani próbáltam, de folyamatosan megjelenik előttem a földön vonagló Clove, az ijedt Demetre, a halott Richa, és a mindenre elszánt Cato képe, aki épp meg akar ölni. Szinte fuldoklom, mintha ott lennék ismét a víz alatt, ahová Cato kényszerít. Aztán Marvel megöli. Menekülünk a véráradat elől, meghal az Ötödik Körzetből származó lány. Marvel megöli Peetát. Aztán, én Katnisst. Végül Marvel öngyilkos lesz.
Emiatt az ember miatt van. Ez az ember keltett bennünk reményt, majd vágta el örökre a Marvellel közös sorsunkat. Ez az ember a mellékkolompos. A főkolompos egyértelműen Snow, de Seneca Crane is bőven sáros a szerelmem halálában.
Johanna olvashat a gondolataimban, ugyanis lefogja a lendülő karomat.
- Ne - sziszegi. Gyilkos tekintettel meredek az előttem álló férfire, aki olyan, akár az ördög.
- Hölgyeim, elmondanák nekem, hogy mit kerestek itt? - kérdezi Seneca Crane, és megsimítja a szakállát. Nem válaszolok, mert ha én most megszólalok,abban nem lesz neki köszönet.
- Le szerettünk volna jönni, de ezek a lúzerek nem engedtek le minket - böki ki Johanna. Nem túl kedves, de istenes ahhoz képest, amit én akartam mondani ennek a pojácának.
- Miss. Mason, ha kérhetem - néz Johannára villámokat szúró szemekkel. - Hagyjon magamra Miss. Petersonnal.
- Egy frászt - kiáltja Johanna, és szorosan hozzám simul. - Kizárt dolog, hogy itt hagyjam magával.
Seneca ördögi mosolyra húzza az ajkait.
- Akkor attól tartok, kénytelen leszek visszahívni a barátainkat, hogy elvigyék magát - feleli rezzenéstelen arccal.
- Hívja. De én nem megyek el innen önszántamból.
- Johanna, térj észhez - ripakodok rá. - Menjél, gyerünk. Mindjárt utánad megyek.
Óvatosan megtaszítom a vállát, hogy nyomatékosítsam a mondandómat.
- Megőrültél, Sziporka? - húzza fel fekete szemöldökét.
- Hallotta a hölgyet, Miss. Mason. Kérem távozzon. Miss. Peterson hamarosan követi önt.
Johanna tekintetével legalább háromszor megöli Seneca Crane-t, majd hátat fordít nekem, és észrevétlenül rám kacsint, ahogyan a lift felé megy. Sosem fog beszállni nélkülem abba a liftbe. Valahol elbúj, és megvár. Tudom. Miután Johanna eltűnt a sarkon, Seneca felém mutatja a karját. Karoljak bele? Na, ezt elhitte drága barátom!
- Mit akar? - vetem oda, hangszínem undorral teli, grimasz ül az arcomra.
- Csak sétálni szeretnék egy kicsit magával - mondja. Fitymáló tekintetem látva, kék szemei elkomorulnak. - Kérem - teszi hozzá. Nehezen, de belemegyek, de tartom a tisztes távolságot.
- De ugye tudja - kezdem, mikor elindulunk - hogyha egy baltával le akarja vágni a fejemet, akkor nagyon rossz emberrel kezdett? Legyőztem huszonkettő embert, egy pár mutánst az Arénába. Magával igazán könnyen elbánnék akár egy hullámcsattal is.
Crane felnevet, de látom rajta,hogy értette a célzást.
- Az Arénán kívül nem áll szándékomban bántani önt.
Nem szólok, hosszasan hallgatunk. Egy másik lépcsőhöz vezet, miután az aljához érünk, egy ajtóhoz lép. Kinyitja, felkapcsolja bent a villanyt, majd előre enged. Nem tetszik ez nekem.
- Először maga - mondom. Kinézem belőle, hogy bezár, és itt tart addig, amíg Aspen meg nem hal, hogy még véletlenül se tudjak segíteni neki. Megforgatja a szemét.
- Mondtam már, hogy nem fogom bántani.
- Oka van annak, hogy nem bízok magában - nyomatékosítom, és befelé intek a terembe. Seneca bemegy, aztán én is követem.
- Csukja be az ajtót! - amikor nem teszek semmit, hozzáteszi: - Kérem.
Becsukom.
Körbenézek a terembe, ami nem nagyobb, mint három négyzetméter. Egy négyzet alakú asztal szinte az egész teret elfoglalja. Seneca az asztal túloldalára áll.
- Ez az egyetlen terem, ami nincs bekamerázva - kezdi. - Higgye el nem állt szándékomban megölni a szerelmét. Hogy is hívták?
- Marvel - vágom rá, és érzem, ahogyan könnyek szöknek a szemembe.
- Nem szerettem volna,ha még egy halált látnom kell, nekem vagy a nézőknek.
- Ugyan, mit törődik maga a halálok számával? - csattanok fel egy kissé talán hangosan.
Seneca Crane csitítani kezd, mire mérgesen ledobom magam az egyetlen székre a helyiségben. Nem törődik tovább az iménti megjegyzésemmel,inkább folytatja.
- Amit most mondani fogok, nehezen feldolgozható lesz. Nem biztos, hogy elsőre hinni fog nekem.
Lehúz egy térképet a falon, aminek tetején "Panem Országának térképe" felirat olvasható valami cifra betűtípussal. Ezen a helyen hajdan Észak Amerika feküdt, mostanra azonban elveszítette eredeti alakját: a tengerek jelentős mennyiséget elnyeltek belőle.
- Nyílván hallott a Tizenharmadik Körzetről - kezdi ismét. Bólintok, és a kis ezüstszínűre színezett területre meredek. A Tizenharmadik Körzetet eltűntették a föld felszínéről már nagyon-nagyon régen, a Sötétség Napjai után, mert ők robbantották ki a felkelést, ami aztán rengeteg véráldozatba került a népnek. Meg persze újabbakba, hiszen rengetegen halnak meg a Viadalokon, ami a büntetésünk a felkelésért.
Egyszer, a Győzelmi Körút után annyira készen voltam idegileg, hogy kiszámoltam hány gyerek halhatott meg addig a Viadalon.
Ezer hétszázhuszon öt gyerek fizetett az életével a mészárlásokon. Kiráz a hideg, ahogyan visszagondolok a gyilkosságokra, amiket átéltem. Gyilkosságokra, amiket én követtem el. Nem emlékszem tisztán mennyi volt, és hogyan vittem őket véghez, de nem is baj. Még csak az kéne, hogy mindegyik belevésődne az agyamba! Megborzongok.
- A Tizenharmadik Körzet itt fekszik - mutat a térképre.
- Feküdt - helyesbítek - mielőtt el nem pusztították volna. Crane megrázza a fejét.
- Miss. Peterson. A Tizenharmadik Körzetet nem pusztították el. A lakosok élnek és virulnak benne, és egy komoly vonalon dolgoznak azon, hogyan is segíthetnek a többi körzeten ezeken az ínységed időkben.
- Hogy micsoda? - fakadok ki. Teljességgel lehetetlennek tartom azt, hogy az a körzet, amit eddig halottnak hittünk, él. Ráadásul elég fura, hogy most az egyik Játékmester avat bele a dolgokba, ráadásul nem is akármilyen Játékmester. Ő az egyik Főjátékmester. Bizony, az egyik. Idén három Főjátékmester gondoskodik a showról, Seneca Crane az egyik, az ikertestvére Senatus Crane a másik, és Plutarch Heavansbe a harmadik. Idén legalább háromszor annyit szenvednek a Kiválasztottak, mint eddig. Vagy, azt is mondhatnám, hogy hetvenötször többet. Tekintve, hogy Nagymészárlás, és három Főjátékmester, aki kedve szerint irányítja a szörnyűségeket az Arénában, ráadásul Snow is pipa rám, ami még plusz kétszeres erejű szenvedéssel ér fel. Ha összeadom ezt a sok szenvedést, akkor rengeteg kínzást kapok. Szuper, ezt megint megcsináltam, mint eddig annyi mindent.
- A Tizenharmadik Körzet létezik, és kapcsolatot akar felvenni önnel - folytatja. Szemeim elkerekednek, forogni kezd velem a világ. Teljességgel lehetetlen, hogy velem bárki kapcsolatot akarjon létesíteni egy olyan körzetből, amit hetvenöt évvel ezelőtt elpusztítottak. Olyan emberek sem szívesen beszélnek velem, akik létező körzetből származnak,pláné kitalált körzetből. Úgy döntök nem mondom el neki egyből, hogy teljességgel őrültnek könyveltem el magamban, ráadásul csak azt az egy logikus magyarázatot találom erre a hazugságra, hogy így szeretne elbizonytalanítani, összezavarni. Igen. Csak ez az egy logikus magyarázat létezik, de biztos, hogy Snow keze is benne van a dologban, annyi szent. Azon agyalok, mit mondhatnék ennek az embernek - ennek az igencsak körmönfont, fondorlatos, gusztustalan embernek -, hogy ne játsszam ki az összes lapomat ami a birtokomban található. Mert azokból nem sok van. Kevés jó lappal rendelkezem, és azokat csak a megfelelő időben szeretném felfedni. Ezért csak ennyit mondok:
- Miért?
Seneca Crane győzelemittasan felnevet. Tuti azt hiszi, hogy megvett magának, de közölnöm kell vele valamit: az én támogatásom, az én egész lényem nem eladó. Ha eladó lenne, akkor is el lennék már adva, mégpedig Marvelnek, senki másnak. De hát miket beszélek? Én ember vagyok, nem pedig tárgy, amit fel lehet kínálni pénzért cserébe!
- Mert felkeltetted a figyelmüket. És a szerelmed...
- Marvelnek hívják! - csattanok fel kiabálva, még rá is csapok az asztalra.
- Marvel halálával - helyesbít - valami elindult a népben. Az öngyilkossági kísérleted pedig csak olaj volt a parázsló tűzre.
Ezzel abszolút nem mondott újat, Gloss már alaposan felvilágosított a tetteim következményéről, és arról, hogy elég veszélyes vizekre eveztem. De ismét egy olyan dologgal gazdagodtam, amivel az adott helyzetben vissza tudok vágni. Hosszan gondolkodás után szólalok csak meg.
- Ezzel lángra lobbantottam a szikrát? - mosolygok. Eszembe jut, hogy Gloss pontosan ezt mondta nekem a vonaton. Vagy a Törvényszékháza előtt. Pontosan nem tudom hol, de a lényeg, hogy elhangzott valaha a szájából. Vagy lehet nem is ő mondta? Mindegy.
Seneca Crane nem tartja olyan viccesnek a mondandómat, mint én magam, még csak meg sem mozdítja a száját.
- Ez a nagy helyzet - vált hétköznapi hangszínbe. - És egyszerűbb lenne, ha együttműködne velünk.
- Mármint próbáljam lecsillapítani a lázongó tömeget?  Higgye el, nem ment, már megpróbáltam a Körúton, és láthatta milyen béna voltam benne - durcásan átfonom a mellemen a kezemet.
- Nem, nem ebben kérnénk a segítségét - veti ellen. Két kérdésem van ezzel kapcsolatban, az egyiket rögtön fel is teszem.
- Kérnénk? Mármint kik?
- Én és a Tizenharmadik Körzet.
Felállok az asztaltól. A Tizenharmadik nem létezik. Nem... létezik.
Megfordulok a tengelyem körül, feltépem az ajtót, majd futva indulok arra, amerre jöttünk Hallom, ahogyan kiabálja a nevemet, meg, hogy álljak meg,de nem érdekel. Hazugságokkal traktál, biztos vagyok benne, hogy ez is csak egy újabb csel. Egy újabb csel, amivel eláshatom magamat Snow előtt. Sorban hagyom el a falra felszerelt lámpákat, amikor odaérek a lépcsőhöz. Felrohanok rajta, és addig futok, amíg el nem érek oda, ahol Johannával találkoztam.
Össze akart zavarni, meg szeretett volna kísérteni, hogy mennyire vagyok hűséges az elnökhöz, a Kapitólium hoz, magához a rendszerhez.
Ez csak egy teszt Snow elnök részéről.
Különben pedig, mi lenne a logikus magyarázat arra, hogy Seneca Crane hazugságokkal tömi a fejemet? Egyszerű rá a válasz.
Semmi.