13. fejezet II.

Sziaszotk, mentorok!

Rövidebb, ám de annál sokkolóbb fejezettel érkeztem,ahol ismét bebizonyosodik, hogy a Nagy Mészárlás nem egy szokványos Viadal....Jó olvasást!

Lauren W.

________________________________________________________________________

Visszatérve a szállásra Cashmere fogad, és elmeséli, hogy Celeste már hét biztos támogatóval rendelkezik. Megkérdezi, hogy én mennyit szereztem eddig Aspennek.
- Sajnálom, de Aspen egyedül készül, így nem tartozik rád - mondom, és komoran elmosolyodok, és a szobámba megyek. Úgy határozok, rendbe szedem magamat, kimosom a számból Sirius ízét, és átöltözöm. A ruhát meggyújtom a konyhába. Igyekszem úgy csinálni, hogy ne égessem fel az egész Kiképzőközpontot, bár nem lenne rossz dolog.
Az előttem álló egy nap is hasonlóan telik. Aspen elmondja, hogy megfogadta a listás dolgot, és ezáltal egészen sok új dolgot is el tudott sajátítani, csak nagyon izgul az előtte álló pontozás miatt. Megnyugtatom, hogy semmi gond nem lesz.
Az pontozás előtti napon Snow elnök ismét hívat. Kezdem azt hinni, hogy újabb kuncsaftot bíz rám, de nem ott találkozunk, ahol előző alkalommal.
Ez a helyiség kicsi, és egész klausztrofób érzést kelt bennem. Két ajtaja van, egy, amin keresztül én jöttem be, egy pedig velem szemben. Snow elnök egy asztalnál áll, és kígyószemeivel engem méreget.
Antonius kapitány, aki mostanra olyan lett, mint egy kísérő, lenyom egy ócska fából készült székre. Mielőtt tiltakozhatnék, hátracsavarja kezemet, és bilincset illesz rá, majd a lábamat is leköti.
Próbálok én kiszabadulni, szó se róla! De egy jól irányzott jobb kezes ütéstől egy kicsit elmegy tőle a kedvem. Amikor elkészülünk, teszem csak fel a kérdésemet.
- Mit akar?
Snow harsányan felnevet, és elkiáltja magát!
- Hozhatják!
Az ajtó kinyílik, lassan, nyikorogva, egy fehér ruhás békeőr egy lomha nőt vonszol, aki egyáltalán nem akar neki engedelmeskedni. Amikor úgy tartja kedve, a békeőr hatalmasat rúg belé.
Szám elé kapnám a kezemet, amikor meglátom a tulajdon anyámat a keze között vergődni. Barna haja csapzottan lóg a szemébe, kék szemei szikrákat szórnak felém, és az elnök felé, aki időközben mögém lépett, Antonius kapitány mellé.
- Anya - suttogom.
- Nos, Miss Peterson, én figyelmeztettem, hogy ha nem lesz jó kislány, még baj történhet - recsegi Snow. Hátrakapom a fejemet, és felnézek rá. Szám eltorzul, könnyek szöknek a szemembe. - Végezzenek vele!
Annyit vártam már ezeket a megváltó szavakat, amikor végre eljön értem a halál! De most még sem az én meggyilkolásomra utasítja a békeőrt, mert anyám tarkójához emeli a fegyvert.
- Miattad van - tátogja némán, gyilkos tekintettel, és felém köp. Majd a békeőr meghúzza a ravaszt, anya pedig előre bucskázik a földre. Felkiáltok.
Annyi szenvedésemnek lett ezzel vége, de még sem tudok beletörődni abba, hogy anyát is elveszítettem. Noha olyan volt, mint egy mostoha, attól még is csak az anyám. Vagyis, volt.
Könnyek marják a szememet, amikor Antonius leoldja a kötelet a lábamról, és a bilincset is leveszi a kezemről. Kedvem lenne ordibálni, de nem teszem. Némán nézem az anyámat, aki a földön hever, vértócsával a feje körül, ami egyre szélesebb és szélesebb lesz.
- Még egy ellenszegülés, és az apja sem ússza meg - suttogja ördögi hangján Snow elnök.
Ezek után ismét sötétség burkol körül, aztán egyszer csak a szobámban leszek, és a plafont bámulom. Néma könnyekkel küzdök, a lemenő nap fénye éppen csak besüt a napon.
Cashmere nyit be az ajtón.
- Glimmer, úgy sajnálom - mondja. Az egész az én hibám. Azt hittem túl tudok járni az elnök eszén, de nem sikerült. Ostoba vagyok, és megint nem csak én fizettem meg ezért a döntésért. Kiküldöm, de előtte a lelkére kötöm, hogy ne merjen mondani semmit erről az egészről. Megígéri, hogy úgy lesz, aztán kimegy.
Vacsoránál Aspen izgatott, és egyáltalán nem veszi észre rajtam, hogy zaklatott vagyok.
Igazából, nem az fájt, hogy meghalt, hanem az, hogy miattam halt meg.
Vacsora után lefekszem, és álomba sírom magamat.
Marvelt nem látom, de remélem, hogy egyszer csak felbukkan.
Nem így lesz, mert reggel sincs velem. Nagyon-nagyon sok sikert kívánok Aspennek, majd puszit nyomok a homlokára.
- Nekünk mi ilyenkor a feladatunk? - kérdezem Cashmeret, aki megint tárgyalni készül.
- Általában semmi, én azonban megyek - kezdi.
- Hová? - kérdem.
- Ahová neked kellett volna. - Fülig vörösödöm.
Arra jutok, hogy felmegyek Finnickékhez.
Szerencsére, most mindkettejüket otthon találom. Leülünk a tágas, jó illatú étkezdébe, és teát kortyolgatunk, a Negyedik Körzet egyik legfinomabb süteményével - legalábbis, Finnick ezt állítja.
- A testvéreiteknek van már szövetségese? - kérdezem reménykedve. Eszembe jut, hogy Haymitch nem küldött nekem levelet, így Aspennek még mindig nincsenek. Megrázzák a fejüket.
- Eddig csak Enobariá-ék tettek ajánlatot, de tartózkodunk tőle - feleli Finnick.
 - Jeffet pedig nem is akarják - kortyol egyet Annie. - Azt mondták, hogy csak és kizárólag Rambint. Ram pedig megmondta, hogy Jeff nélkül kizárt.
- Hát, mit is várnánk? Hiszen, ha minden jól megy, rokonok lesznek - mosolyog Finnick kedvesen szerelmére, és cuppanósat nyom az arcára. Mosolyra húzom a számat.
- Olyan aranyosak vagytok együtt - mondom őszintén, de érzem, hogy a szemem megtelik könnyel. Marvel.
- Köszönjük - pironkodik Annie.
- Aspennek vannak már? - tereli vissza a témát Finnick.
- Nem, még nincsenek. Haymitchel beszéltem a dologról, de totál ki lehet ütve, mert megígérte, hogy küld levelet. De nem tette - válaszolom. Elbeszélgetünk egy darabig, amikor bekapcsol a tévé. Magától. Ceasar Flickerman jelenik meg benne, üdvözöl mindenkit.
- Kedves televíziónézők, biztosan izgulnak, hiszen újabb bejelenteni valóm van! Idén, a 75. Éhezők Viadalán, a Harmadik Nagy Mészárláson, a pontozás szabályai változnak. Annyiban ugyanaz maradt, hogy a Kiválasztottak azt mutathatják meg, amiben a legtehetségesebbek, azonban idén - drámai szünetet tart - rangsort állítunk, egytől tizenkettőig. Minden helyen két Kiválasztott szerepelhet, a legjobban teljesítőkig egészen a legrosszabbakig. Köszönöm a figyelmet!
Kikapcsol a televízió.
- Micsoda? - hitetlenkedik Annie. Vörös haját hátratűri, és idegesen vizslatja Finnicket. Rátapasztja a kezére a fülét.
- Hé, hé, nyugi - búgja Finnick, és homlokát a lány feje búbjához illeszti. - Ez nem befolyásolja a mezőnyt.
Jól tudom, hogy hazudik. Igen is, befolyásolja, hiszen eddig bárkinek lehetett ugyanannyi pontja. Itt azonban csak két Kiválasztottnak.
Arra hivatkozom, hogy meg kéne néznem, vissza ért-e Aspen, lévén, hogy ő az első, aki bemutatja a tehetségét. Vajon tud erről? Biztos tájékoztatták.
Az ágyamon, egy összehajtogatott papírlap fogad, amin ennyi áll:
Benne vannak.

***

Miután  vége  a pontozásnak, és a Játékmesterek megnézték mind a 24 Kiválasztottat, besötétedett, összegyűlünk, mind ahányan vagyunk, és nézzük az élő adást, ahol közzéteszik a sorrendet. Egyelőre nem értem értelmét a változásnak, de biztos lesz valami jelentősége. Megszorítom az öcsém kezét, és bátorítóan rávigyorgok.
Ceasar ismét köszönt minket, aztán nem húzza tovább az időt. A képernyőn egy digitális lista van kimerevítve, rajta a rangsorral. Odanyomakodunk a nagy tévéhez, és keressük Aspen és Celeste nevét.
1. Pszihé és Rambin
Első dolgom lesz gratulálni Rambinnek, amiért ilyen jó volt, de azért fáj a szívem, hogy nem Aspen lett az első.
2. Darrel és Gale
3. Jeff, és Louis Freefall a Hetedikből
4. Aspen Peterson, és a hatos fiú
Megszorítom a vállát, és gratulálok.
5. Celeste Cetras és az ötös lány.
Látom a féltékenységet Celeste arcán, hogy az öcsém jobb helyezést ért el nála. Legszívesebben megverné, de türtőzteti magát.
6. Nyolcas, és hetes lány.

Mintha Johanna említette volna, Amandlát a mentoráltját, bár nem jut eszembe az arca.
Átugrom az ezeket követő neveket, szememmel egy nevet keresek, akit rögtön az utolsó helyen találok meg. A tizenkettedik helyezett Primrose Everdeen és Ginny Rovensmoore.
Amikor vége az adásnak, Aspen a karjaimba ugrik, és nagyon szorosan átkarolom. Annyira büszke vagyok az én öcsikémre. Mennyi mindenen keresztül mentünk, de az egyáltalán nem szerepelt a terveim között, hogy én leszek a mentora, ráadásul nem ilyen fiatalon. De így történt, mert az idő mindig keresztülhúzza a számításaim, és sosem úgy alakulnak, ahogyan terveztem.
Először azt szerettem volna, hogy egyedül nyerjem meg a Viadalt, aztán közbe jött a szerelem.
Onnantól kezdve úgy számítottam, hogy ketten megnyerjük a Viadalt Marvellel, és boldogan élünk, amíg természetes halált nem halunk - és nem egy ilyen ócska játékon veszítjük életünket, amit más szórakoztatására szerveznek. Természetesen, nem jött be. Most azonban úgy tervezem, hogy Aspen túléli a Viadalt, leküzdi az aréna szörnyűségeit, a többi huszonhárom ellenféllel együtt. Szörnyű belegondolnom, de simán vállalnám, ha Aspen megölné Primet, vagy Gale-t, csak, hogy ő túlélje. Persze, én könnyen beszélek - és persze egyből elönt a bűntudat, és a szégyen hulláma - mert nem nekem kell majd végeznem velük. Azt akarom, hogy Aspenből gyilkos váljon? Hogyan kívánhatnám ezt a saját testvéremnek?